2012. szeptember 22., szombat

Bonbonier új élete- Üvegkelyhek felhasználása

Gyerekként, ha valamelyik mamám barátnőjéhez vagy idős rokonokhoz mentünk a csipketerítőkön mindig állt egy bombonier. Nagyon puccosnak és egyben totálisan fölöslegesnek tartottam akkor, hogy a különböző ízesítésű keménycukrokat ilyen üveg, fedeles, gyakran metszett tárolókban tartsák a szoba egyik kis asztalán. Számomra az lett volna a megfelelő, hogy amikor megérkezünk szépen a kezembe adják az egész zacskó cukrot és én befalom módszeresen egytől- egyik az édességet.
Az egyik rokonunknál valóban bonbonok voltak a tetős- tálkában, gyerekként ez maga volt a kihívás, hogy akármennyire is vágytam rá, ne emelgessem az üvegfedelet percenként, amit persze nagyon óvatosan kellett felemelni, nehogy leejtsem és eközben arra is próbáltam koncentrálni, hogy ne egyem meg az összes édes töltött csokit úgy öt perc leforgása alatt. Nem állítom, hogy mindig sikerült megtartani...
Néhány napja láttam egy bomboniert az egyik üzletben, elgondolkoztam, hogy kell-e nekem egy ilyen kis felesleges, de csodaszép teremtmény. Mert mára látom, hogy igenis a szépséges kategóriába tartoznak ezek a tárgyak és nem kizárólag édesség tárolására lehetnek tökéletesek. Fülbevalók, gyűrűk, csatok egyaránt tarthatók benne. Jelentem, hogy ellenálltam a "bonbonier kihívásnak".
Az üvegekért és a talpas poharakért pár éve kezdtem rajongani. Az egyik kedvenceim az üvegbúrák mellett, a fedeles vagy fedél nélküli öblös tárolók.
Mire is használhatjuk ezeket a csodás tárgyakat? Ott van az örök dekorációs lehetőség, amire szintén hozok aktuális őszi példákat is egy hamarosan megjelenő posztban, de addig is nézzük meg miket tarthatunk az üvegkelyhekben vagy akár nagyobb bonbonierekben.
 Egy elegáns fürdőszoba csodás kiegészítője lehet. Hely a díszes szappanoknak.Én itt választanék szappant bele.
Forrás
 Nyári emlékek helye.
 Régi fotók album helyett az üvegben.
Forrás
 Az ilyen tényleg csak dekoros dolgokat kevéssé tudom elképzelni itthonra.
 Tetszik amikor egy színből válogatják az összeállítást.
forrás

Már megvettem a gombákat az enyémhez. Hamarosan megmutatom, hogy nálam milyen most az asztal.
 


Tetszenek a metszett tárolók is. Ha valaki lát BL vagy SB monogramosat gondoljon ránk.
 Különböző méretben. A madaras dolgok nagyon tetszenek nekem.
Forrás
 Váza vagy dekoráció?


1 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...