A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Faház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Faház. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 6., kedd

Mesebeli házikó a hegyen

Házat építeni, felújítani nem olcsó mulatság. Folyton jönnek, az újabb és újabb addig nem is tervezett költségek. Az utóbbi időben Európa új kihívások előtt áll, a tömegesen menekülő emberek kérdéskörével, ennek kapcsán (is) merült fel bennem a kérdés, hogy milyen megoldások vannak, ha az ember olcsón szeretne élhető házat. Nem szólom le a lakásokat, mert nem kérdés, hogy panel- típusú lakásoknál nem fogunk olcsóbb megoldást találni, kis területen elfér, hihetetlen sok embert képes elnyelni egy-egy tíz- vagy akár húszemeletes ház. De falun nem lehet és nem is szabad panel házakat építeni, mert az olyan furcsán hatna, ahogy véleményem szerint furcsán hathatott a Erdélyben is az iparosítás idején, amikor a kis székely városokban felhúzták az első "blokkokat" a sugárutak mentén. Erdély kapcsán jutott eszembe az olcsó ház témakörében a faház megoldás is. De asszociálhattam volna a régi balatoni nyaralókra vagy az ifjúsági táboros emlékeimet is feleleveníthettem volna, igaz ott elég sanyarú sorsunk volt, tíz ember egy faházban, WC- zuhany még hírből sem került a faházba, az megmaradt a közös zuhanyzónak.
A most bemutatott faház nem erdélyi, hanem Észak- Ír. A szállítás nem lenne olcsó az biztos, az árát nem tudom, mert csak kérésre adnak ajánlatot, én pedig nem kértem.
Az alapterületét kb harmincöt- negyven négyzetméterre saccolom, ami duplázva cseppet sem kicsi. Lehet, hogy nincs ekkora, mert a kis házak kategóriában találtam. De nézzük inkább, mit is tud egy kis ház. Vajon alkalmas-e egy családnak vagy csak egy párnak? Esetleg inkább nyaraló funkciót tud beölteni?



A gerendaház minden része nagyon kitalált, átgondolt. Meseház.

Az alsó színt teljes díszében, csöpp konyha, étkező és a kis kényelmes nappali. A fa- gerendaházakhoz kellenek a színek, a textíliák, hogy ne legyen minden olyan egybe "massza".  Szerintem ez a nappali- konyha- étkező kombináció teljesen megfelel egy kisebb családi közösségi térnek, egy gyerekkel mondjuk, esetleg két kicsivel. Elférne még a járóka az ablak alatt egy kis asztalka rajzolgatásra is.

A nappali sarkában kapott helyet a fürdőszoba is. A ház közvetlen teraszkapcsolatos, mely fedett, jó időben teljes szobaként funkcionál ez is.

Aprócska konyha, hűtő, főzőlap, egy jó mikró és néhány tárolóhely. Nem mondom, hogy nagy lakomákat lehet itt készíteni, de ha szükséges bármit meg lehet főzni benne. Ha családi lakhelyként nézem, akkor ez nem elegendő. Leginkább a tárolóhelyek hiánya miatt.
Lépcsőfeljáró is igen helytakarékos mégis kényelmes.
A fürdőbe jól szigetelt zuhany kabin és ablak került, fontos a szellőztetés egy teljesen fából készült háznál. Hidegburkolat csak a földre került.
Vendégszoba az emeleten, kinyitható ággyal és beépített szekrényekkel. Családi fészekként gondolunk a házra, akkor ebből alakíthatnának ki egy kis gyerekszobát. Apró, de két kiságy vagy egy emeletes ágy biztosan elférne benne. A gyerekek cuccait pedig elnyelné a hatalmas szekrény.
Jobbra a hálószoba, balra a vendégszoba kapott helyet.

 Hogy tetszik? El tudod képzelni, hogy a drága házfelújításokat, a költséges új építésű házakat kiválhatnák az ilyen típusú előre gyártott gerendaházak vagy faházak? Szerintem jó megoldás lehet, főleg, ha az árakat jóval olcsóbban tudják tartani, mint a téglaházak esetén. Fiatal párnak, kis családnak szerintem alkalmas ez a ház is a mindennapi életre.

2014. június 20., péntek

Színes kiegészítők a vidám, norvég otthonban

Már régen túl vagyunk szerencsére azon a divaton, amikor is, csak egy- maximum két szín lehet az öltözékünkben. Már senki nem rökönyödik meg a pink-zöld pároson, vagy a piros- sötétkék összeállításon. Kombinálhatjuk akár az öltözékünkben, akár az otthonunkban a színeket bátran! Bizton állíthatom, hogy sokkal fiatalabbnak, vidámabbnak fogunk látszani és talán magunkat is érezni, ha színesben járunk. Az pedig, hogy a lakásunkban, otthonunkban vannak színek, melyektől jobb kedvünk lesz nekem alap. Természetesen továbbra is szeretem a fehéret, a szürkét, a fa minden árnyalatát, de most nyáron nem akarok csak fehér otthonokat bemutatni, ahogy múlt heti bejegyzésemben elkezdtem, ezt a színes vonalat szeretném követni, legalábbis az idei júliusban biztosan. Remélem, hogy nektek is tetszenek a színek!
Norvégiában, Svédországban nagyon sokan fordulnak mostanában a színes kiegészítők, a színes életvidám tárgyak felé. Hódít a vintage, a DIY mozgalmak soha nem látott népszerűségnek örvendenek. A jóléti társadalmak lakói újra felfedezik a hatvanas évek hippi életérzését, a bohémságot, ha máshol nem hát otthonaikban. Most egy ilyen vidám, színes, impulzív norvég otthon mutatok be nektek!

 Gyönyörű ez a kék szőnyeg. A lépcsőfeljáró mellett kellemes kis laptopasztalt alakítottak ki. A konyha igazi színkavalkád, a megannyi színes tányérral, kiegészítővel. A pink kosarak, a szőnyeg és a mosogató a kedvencem.
 Az étkező nagyon hosszú asztala hatalmas baráti vacsorák helyszíne.
 A konyha egyik ékköve a Smeg hűtő, ami minden lakberendezés iránt érdeklődő álma.
 A nappaliba a klasszikus fehér Ektorp kanapé és fotel került. A régi dohányzóasztalt és a vitrines szekrény egy részét halvány mentára festették. A színes párnák adják a szoba energiáját.
Bepillantás az előszoba- halba. A tapéta és a szőnyeg mesés!
 Az otthon két legmerészebb megoldása, ez a stucclámpa, mely szerintem igazán giccs, de ki mondja meg, hogy hol a határ a designe és a giccs között, néha karöltve járnak az unokatestvérek. Azonban a WC-be került keleties, piros tapéta igazán ütős és vagány választás.
 Szeretem a szép zacskókat, de nem használnám őket egy szoba dekorációjaként, valahogy sznobságnak érzem, ha zacskóval villogok. Azonban a monogramos párnával szívesen vagánykodnék.
A törpe vajon vicc? A pléh, gazdagon beültetett virágtartó mindig nyerő nálam.
A színes, vidám otthon házigazdái sem lehetnek búskomorak. Igen, ez a mosolygós anyuka és kislánya élnek ebben  norvég otthonban. 

Hogy tetszett? Mi fogott meg ebből a házból? Van, amit elfogadnál otthonra?


2013. december 4., szerda

Romantikus karácsonyi otthon

Igazi, romantikus otthont mutatok be, melyet a sok- sok tárgy tesz igazán egyedivé. Minden otthonban keresem mi az, ami leginkább tetszik, ami igazán megfog. Most nehéz megfogalmaznom, mert igaz, hogy magát az egész házat nem érzem sajátomnak, de rendkívül sok minden tetszik benne. Vegyük sorra? Odavagyok a konyhai koronás bögrékért, a tészta- cukorkatartóért,de egyből megszólal viszonylag egészségtudatos anyai énem, JÉZUSOM! Ez nem jó így, egy nap alatt elfogyna az összes színes finomság nálunk!

Játékra hívlak titeket, nézd végig a képeket, majd fogalmazd meg magadnak minden fotó után, mi az amit te szeretnél ebből a házból. Remélem, hogy a ti listátok is legalább olyan hosszú lesz, mint az enyém.

Szép a hímzett konyharuha, a tükrös-fali gyertyatartó is. A fém dobozokért mindig is rajongtam, most a virágos termosz keltette fel az érdeklődésemet.
Elég, ha annyit mondok, hogy nagyon- nagyon nehéz választani!! Tortatálam már van burával, ezért nem azt kérem. Az asztalon álló magas talpas, metszett poharak vonzanak és talán a sok szépségük közül a favoritom, maga a fehér kredenc. Korábban is írtam már kredencekről, itt elolvashatod.

Érkező- nappali- pihenő- tanulószoba együttese. Itt a tapéta a kedvencem.

A tanulósarok közelebbről, a szőnyeget kérem.
Maga, a Romantika! Így nagy R-rel. Az ajtó és az ablak feletti cirádás mintát kérem, és természetesen a hajóládást, amit dohányzóasztalnak használnék.

Ha van kedven meséld el mi tetszik ebben a házban! Nem baj, ha te listád is hosszú lesz. :)

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...