A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szín Sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szín Sorozat. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 9., csütörtök

Lila-Lila-Lila

Ha valaki azt kérdezné szeretnék-e lila szobát, rögtön rávágnám, hogy NEM! Ha valaki azt kérdezni szeretnék-e levendula szobát? Sokkal inkább elgondolkodnék, de valószínű, hogy akkor is a nem mellett döntenék. Viszont ezeket a képeket látva igen csak tetszik a lila. Főleg az igazán halvány és a nagyon sötét árnyalatai. A köztes, túl élénk nem áll hozzám közel.
Jól mutat a fémmel és a fehérrel is. Ez nem a Milka árnyalat.
Falfestések minden mennyiségben. Az olívazöld és a püspöklila szépen kiegészítik egymást.
Gyerekszobába, bébiszobába.
A fás applikáció tetszik nagyon.
Négy lila fürdő és csempe sehol! Ezt már szeretem.
Az egyiken a fal a lila, a másik pont az ellenkezője, a bútor.
Mályvás lila beugró fényes csempével és Aga tűzhellyel. Pink és lila előszoba, kis vidám. 
Az étkező nagyon előkelő benyomást kelt, a csillárral és a magas parketta szegéllyel. A királyi falfestést nem kell bemutatni.
Színsorozatomat a jövő héten folytatom.
Hozzád közel áll a lila szín? Akár szobában akár kiegészítőkben?

2011. június 8., szerda

Lila virágok

Színsorozatomat kicsit elhanyagoltam az elmúlt héten, de most itt egy kis előzetes a holnapi bejegyzésemből. A színt nem kell sokáig találgatni: LILA. 
Annyi lila virág van, hogy nem is gondoltam volna! Mind olyan üde, olyan nyárias!
Díszhagyma, levendula, clematis. Mind szépen mutat.
Lila kis árvácskák, mályva, orgona, hortenzia,  lilaakác,  menta, mind lila virágot hoz. Azért a levendula az egyik kedvenc. 
Szereted a lila virágokat?         

2011. május 27., péntek

Szürke- szürke-szürke

A szürke lehetne az új fekete! Nem szeretem a feketét, a szürke sokkal barátságosabb, sokkal melegebb. Lehet egy remek alap a ház berendezésében a szürke, amely most hiper divatos is egyben, de lehet az egész ház is szürke, ahogy csak neked tetszik. Be kell valljam nekem semmim sincs itthon, ami szürke. Vagy mégis? Ahogy a kerti fotókat készítettem, akkor döbbentem rá, hogy az egész házunk szürke. De ez csak időszakos, mivel még nincs beszínezve, és előre tudom, hogy nem szürkét választunk majd színnek. DE! Most mégis megmutatom, hogy a szürke, nem szürke mint a kis egér. Igenis lehet nagyon elit és lehet nagyon country is, ha neked éppen az tetszik. Neked tetszik?
Ezek nem egy lakás képei, de akár azok is lehetnének. A szürke falak, a geometrikus minták keveréke a klasszikusnak számító virágmintákkal és a reneszánsz motívumokkal kellemes összképet teremt. Az olyan különlegességek, mint a bárány a falon, a kötött fotelhuzat, az egyedi design lámpák és a falfesték pedig mind-mind egy kis pluszt adnak. 
 A szürke rózsaszín párost az öltözködésben sokszor használom, de ahogy a képeken is látszik, otthon is szépen mutat.A barackos rózsaszínnel hűvösebb, míg a pinkkel és türkizzel egy élénkebb benyomást mutat.
Most pedig a színesek jönnek. Nekem szinte egyik képen sem tűnik fel, hogy az alap szürke, mert mind vidám élettel teli. Ebből is látszik, hogy a "szürke semmilyen" mítosz nem igaz. 
 
Ezekben a konyhákban tényleg kizárólag a szürke és a fehér dominál. Nekem az első kép a kedvencem, ahol polcok helyettesítik a felső szekrénysort és egy kőmosogatóban moshatjuk el a sok fehér porcelánt. A konyhaszigete is tetszenek, az elsőn nem tudom, hogy nem kerülnek e veszélybe a tányérok, ha ott ül valaki. Én önkéntelenül is feltenném a lábam. Nem beszélve egy totyogó közelségéről..
Étkezők. Imádom a tömör vastag padlókat, amilyen az első. A második festése is eredeti.
Szeretem a kék színt nagyon, de nem igazán értem, hogy miért minden második fürdőszoba Magyarországon kék. Értem, hogy a víz színe, de miért kell ilyen csempe is? Ez nem azt jelenti, hogy a kék fürdőszobák nem szépek! Ha kék fürdőt szeretnék, akkor biztosan a szürkéskék mellett döntenék, amilyen a jobb felső sarokban látható. A szürke ezen fajtája jó lehet a kék helyett. 
Az alsó tapétás sem utolsó darab!
Gondoltad volna, hogy egy bébiszobát szürkére fess? Hát én, de ezek nagyon aranyos, vidám szobák.
Gyerekeknek is jó választás lehet, főleg sok fehérrel és színes játékokkal.
Hálókba, ahol a szürke megmutathatja sokszínűségét. Egérszürke, zöldesszürke, kékesszürke, törölt halvány szürke.

És végül egy vegyes összeállítás. 
Neked bejön a szürke?

2011. május 18., szerda

Türkiz- türkiz- türkiz

Egy kő, egy szín. A manapság nagyon divatos türkiz- barna nekem nagyon tetszik. Igaz semmi türkiz nincs a házunkban, még! De annál több darab lapul a ruhatáramban ebből a színből. Talán nevezném az egyik kedvenc színemnek is. Megfigyeltem, ha bizsut veszek mindig a türkizekért nyúlok először, pedig már jó néhány hasonló darab lapul a dobozokban itthon. 
Mi is a kő jelentése?
"A türkiz nagyon erős kő, amely az érvelésben és a véleménynyilvánításban nagy segítségünkre van. A tartózkodó emberek feltétlenül viseljenek egy türkiz követ, vagy egy türkiz láncot a nyakuk körül önbizalmuk aktiválása érdekében.
A türkiz több tetterőt, alkotóerőt közvetít viselőjének úgy a magánéletben, mint a hivatásban. Azoknak az emberek, akik gyakran vannak üzleti úton, a balesetek ellen védelmet jelenthet egy türkiz kő viselése. A türkiz több magabiztosságot kölcsönöz és aktiválja a lehangolt és visszafogott embereket."
 Ezek a házak, lakások a visszafogottságuk ellenére sem lehangoltak és egyáltalán nem unalmasak, hogy mennyire magabiztosak lakói az kérdés, de arról inkább majd őket kérdezzük meg.

 Nappalik türkizben, mindenhol fehéret és sötétbarnát vagy feketét választottak társul. Imádom a kis komódokat, akkor is, ha berendezett kis enteriőrök vannak rajta.
 Annyira jó ötlet, hogy nem a falat, festették türkizre, hanem a szekrény hátlapját, ami látszik. A türkiz zölddel nekem gyönyörű! A fényes kézi csempék is levesznek a lábamról.
 Türkiz és narancs is barátságos párosítás. Festett faház másik kontinensről.
 Nem hagyhattam ki a lábas kádakat, de mégis az első képen a padlóról szeretnék írni! Tudja valaki, hogy mi ez az anyag? Én festett betonra gondolok, de nem tudom. És hogy a padló mintája visszaköszön negatívban a falon egy kisebb verzióban! Nagyon tetszik. Észrevetted, hogy ez egy gyerek WC?
 Erkélyek valahonnan délről.
 Falakon, képeken, bútorokon mind- mind türkiz, de az összkép nagyon más.
Minták sokasága, de valahol mindig feltűnik a türkiz.
Hozzád közel áll ez a szín?

2011. május 11., szerda

Piros- piros- piros

Egy kis játékra invitállak! Nagyon fontos, hogy ne gondolkozz, egyből mond ami eszedbe jut! Ne agyalj, csak mond ki az első gondolatod! Rendben? Kezdhetjük? 
Mondj egy költőt!
Mondj egy gyümölcsöt!
Mondj egy színt!


Kitalálhatom a válaszaidat? 
Petőfi
Alma
Piros

Ha eltaláltam, akkor te tipikus magyar vagy! :) Ha, nem akkor se keseredj el, mert akkor legalább nem vagy átlagos. Keressük mindenben a jót, nem? 
A fenti gyakorlat nem arról szól, hogy gondolatolvasó lennék, sőt! Sokkal inkább arról, hogy ha nem is tudatosodik bennünk igenis van közös, magyar identitásunk. Lehet, hogy nem a bocskai viselet, és nem zászlók formájába jelenik meg, (remélem, hogy nem!). 
A mai Szín Sorozatomban piros házakat, szobákat hoztam nektek.Alapvetően azt gondolom, hogy a piros szoba túl sok, de látni fogjátok, hogy lehet ezt is igazán szépen, diszkréten. Az egyensúly a lényeg, mint a magyarkodás és a magyarság terén is.

Faház pirosra festve vagy klinker tégla vagy csak egy pajta ajtó, de mind vidám. Élettel teli.

Zsalugáter és padok a szerelmeim.
Konyhaszigetek. A csempézett különösen tetszik. És az első képen a plafon a tapétával.
A piros, bordó konyhai dolgokról nekem mindig Spanyolország jut eszembe, pedig sosem jártam ott.
Az első kép burkolata gyönyörű, a másodikat a függöny miatt mutattam be, ami amúgy egy nagy kendő. A harmadik megint a tapéta miatt nyert meg. Az utolsón pedig a piros AGA tűzhellyel.
Ugye mind milyen más, pedig mindben a piros a gyújtópont. Én a jobb sarokban tudnám leginkább elképzelni magamat és te?
Más- más nézetből ugyanaz.
Lábaskád lefestve, jaj gyönyörű! A következőn az álló mosdó és a lambéria tetszik.
Ez egy gyerekszoba kollekció, de a baba-mobilt kivéve én bárhova el tudom képzelni. Szépek a pipacsok!
Nem feltétlenül kell, hogy az egész szoba piros legyen, elég egy fal vagy falrész is.

 Végül lehet, hogy ciki, lehet hogy nem. De be kell valljam, hogy nekem egyáltalán nem tetszik a buja piros hálószoba, tüllökkel és lámpásokkal. Valahogy nekem ez már túl sok, túl direkt. Egy háló nem kell, hogy totál az erotikáról szóljon, nem?
 
Igaz, hogy erős a falak színe, de azért ez még belefér. Az összhatás kellemes és egyáltalán nem bordélyos. 
Nekem inkább ezek a kis lágy, finom szobák tetszenek.
És neked melyik tetszik?

2011. május 4., szerda

Pink- Rózsaszín- Babarózsaszín

A magyar nyelv változatosságáról már sokan írtak, igazán kiváló tanulmányokat, esszéket. Én ilyennel nem is próbálkoznék, de mégis fel kell, hogy hívjam mindenki figyelmét nyelvünk csodás, kifejező mivoltára. Erre az egy színre, hogy rózsaszín, mennyi változatos elnevezésünk van!Babarózsaszín, púderszínű, pink, mély rózsaszín, mályvarózsaszín, hússzínű és még sorolhatnánk. 
A rózsaszínt egy misztikus színnek tartják,az ember színe. A ragaszkodás, az együttérzés színének is szokás nevezni. Köztudottan a nőiesség, a gyengédség megtestesítője.
A lakásban szinte bárhol jól mutat, nézd csak:
A murvafürt (bougainvillea) nem csak a Közel- Keleten és Arizónában él meg, nálunk is gyönyörű tud lenni. Igaz, lehet nem lesz egyből ekkora, de egy pink színfolt lehet a bejárat mellett. 
A bézs és a rózsaszín tökéletes együtt. Nagyon elegánsak ezek a helyiségek. A kinti székszoknya a pásztormintával az elit kategória.
 
A jobb sarokban merész a szín, de az összhatás megkapó! Az épített szagelszívók mindig levesznek a lábamról. És a sütő egy 5-6 éves középkategóriás autó ára.
Gyönyörűek, diszkrétek, a sok rózsás finom kiegészítővel. Van valakinek tapétája a fürdőben, mennyire praktikus megoldás?
 
A rózsaszín több árnyalata is látható, moderntől a nagyon babáig.
Jaj, ezek a fotelek, kanapé! Bármelyiket elfogadnám! Az anyagukért és a formáért is odavagyok!
Lehet már felfedezted ezt a képet a blogom nyitóoldalán is. Álom!
Nem egy lakás, de akár az is lehetne, mert azonos minták, hangulat köszön vissza a nappaliban és az étkezőben.
Gyerekszobában, álom kislányszobába sem kell, hogy a fal rózsaszín legyen, a királylány hatás tökéletesen hozható a kiegészítők segítségével.
Tapétára és a textilekre szeretném a figyelmet felhívni.
Ugye, hogy nem is lett babás, kislányos ez az összeállítás?
Akkor itt egy ráadás, babaszoba!
 
Mindenkinek kellemes Szín Szerdát kívánok!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...