2015. november 4., szerda

Horgoljunk a babának! - letölthető mintákkal

Nem tudok horgolni. Kötni sem tudok. De szívesen megtanulnék, talán lesz is rá alkalmam az idei télen. Majd kialakul. Szeretnék szervezni a faluba, a hosszú téli estékre január, február tájékán egy hagyományos varró- horgolószakkört. Hagyományosat abban az értelemben, hogy lenne, aki oktatja a kezdőket és formabontó abban az aspektusban, hogy nem a kis terítőt a TV fölé lenne a "vizsgamunka", hanem valami hasonló ötlet, mint a most bemutatott tárgyak.
A horgolás, kötés szerintem egy tökéletes nyugi tevékenység, mely lelazít, kiemel a hétköznapokból. Lehet, hogy ezek az én sztereotípiáim, de valahogy így képzelem el, hideg őszi- téli estéken szépen horgolgat az ember egy gyönyörű kosárból és a sok-sok este eredményeképpen megszületik a mű. 
A babavárás kilenc hónapja szerintem tökéletes idő arra, hogy az, aki horgolni tud elkészítse saját babakelengyéjét az érkező picikének. Persze ez csak egy stilizált babakelengye lenne egy gyönyörű takaró, játék esetleg még valami apróság. Aki tud horgolni biztonsággal, annak meglesz kilenc hónap alatt. 
A profik pedig bőven elkészítik karácsonyig is. 


 Csak profiknak ajánlom ezt a macis takarót, mert nagyon sok vele a meló. A minta már nem érhető el ingyenesen, sajnos. De ha tényleg profi vagy, akkor akár le is tudod számolni a képekről. ITT egy kis segítséget találsz, vagy megveheted a mintát.
 Nincs minta ehhez a cuki méhecskéhez vagy lepkéhez. Ki, minek szeretné. 
Gyakorló babakezeknek.
Gyönyörű hálótárs ez a rózsaszín párducka.
Alvókendők. A bagoly színei nekem kicsit komorak, a lánykát is más színekkel horgolnám.
 Mesés takaró kis virágszálaknak. Részletes leírást találsz hozzá ITT
 Gyönyörűek a színek és a minta is, a horgolási mintát ITT tudod letölteni.
A cuki zsiráf részletes leírását megtalálod EZEN az oldalon.  Azért is jó, mert a színes zsiráf nincs nemhez kötve, adható lányoknak és fiúknak is. 
Mutatós, vidám és nehéz. Profi leírás tartozik hozzá, itt olvashatod.


2015. november 2., hétfő

Singer varrógép láb új élete

Amikor középiskolás, fősulis voltam nagyon sokat jártunk a barátaimmal egy Tonett nevezetű étterembe a XVIII. kerület egyik kieső részére. Aranyos kis étterem volt, más volt a designe, mint most a honlapjukon. Isteni volt a tejszínhabos gyümölcslevesük és mesés kapucsínót készítettek. Számtalan hangulatos estét töltöttünk ott iszogatva, vacsi mellett, világmegváltó gondolatokkal.  Igaz, ha egy téren üldögéltünk volna, akkor is nagyon jól éreztük volna magunkat, mert hatalmas baráti beszélgetéseket folytattunk és cikiztük egymást, hogy éppen ki mit tanul, hogyan lesz belőlünk csirketenyésztő vagy doktor harminc éves korunkra . Egyikőnkből sem lett sem csirkés, sem doktor, mégis jól megvagyunk így is. 
Ebben az étteremben az egyik ismerkedési mód a "varrás" volt. Az asztalok régi varrógép lábakból lettek kialakítva. Amikor valaki mozgatta a lábát vagy "véletlenül" hozzáért a másik lábához szoktuk mondani, hogy ne varrj!
A tini emlékeimet felidézve kerestem rá, hogy mire is lehetne használni egy gyönyörű Singer varrógép lábát. Szerintem még mindig sok családban fellelhetők ilyen varrógépek, ha nincs akkor könnyen vehetünk egyet a Vaterán, Jófogáson és társain. Ha van egy ilyen míves darabunk, akkor semmiképpen ne dobjuk ki. Ha már varrni nem lehet vele, amúgy a legtöbb tökéletesen varr is, nem úgy mint a tíz- tizenöt éves elektromos gépek, akkor használjuk a lakásban, mint mosdószekrény, konzol asztal vagy éppen az étkezőasztal lába.

 Mosdóba, a csempe is menő!
 Rakodó asztalka.
 Az Obiban láttam múlt héten hasonló mosdó tálakat most akciósan 10.000 Ft.
Forrás
 A faládák is tetszenek.
 Üveglap került a míves vaslábra.
Forrás
 Kertbe is helyet találhatunk a varrógép lábnak.
Forrás
 Családi kerekasztal.
Forrás
Rusztikus lappal. 
Tetszenek a varrógép lábak? Szívesen tennél egyet az otthonodba? Kicsit nézelődtem a Vaterán és 9-12 ezer Forint között már lehet találni ilyen öntöttvas lábakat. Szerintem megéri, ha van elképzelésed hogy hol és hogyan használod. "Varrásra fel!"



2015. október 26., hétfő

Minden, ami csillagos

A mi házunk szinte minden pontján most a csillagok kapják a főszerepet. Tudjátok, hogy hogy van ez, kezdődik egy csillagos párnával, majd jönnek a poharak, takaró, nagy és kicsike facsillagok és egyszer csak ezt veszem észre, hogy már mindenhol csillagok vannak. A szőnyegen, a párnán a polcokon. De engem ez cseppet sem zavar, sőt még mindig teljesen odavagyok a csillagokért.
Karácsony közeledtével valahogy még találóbbnak érzem a csillagos dekorációt. A nagy csillaglázamban utána néztem, hogy mit is szimbolizál a csillag.
Ezeket találtam:
  • " Pentagramma: Az ötágú csillag az ember jelképe, minden elem harmóniáját fejezi ki, és a szellem felé törekvését. Öt erő szimbóluma. Tűz, Víz, Föld, Levegő, Éter, ezeket hívják segítségül, ezek segítik és védelmezik őket. " Forrás
  • "A pentagramma ősidők óta fontos szimbólum, aminek mágikus vonásokat tulajdonítottak. Régen Vénusz és a hozzá kapcsolódó istenségek jelképe volt. A püthagoreusoknál fontos vallási-filozófiai szerepet töltött be, néha Püthagorasz-féle csillagként is emlegetik."
  • "A számmisztikában öt ága a női princípium (aminek száma a kettő) és a férfi princípium (száma a három) egységét jelképezve a házasság, a boldogság, a beteljesülés és a tökéletesség jelképe volt. A tudományok kulcsának, a titkok nyitójának is tartották; Paracelsus szerint a leghatalmasabb jel."
  • "A keresztény szimbolikában a pentagramma az öt érzék jelképe. A csúcsaira az S, A, L, V, S betűket írva az egészség jelképe (az egészség latinul salūs). Néha Krisztus öt sebét is jelképezi. A pentagramma egyik csúcsát megnyújtva kapjuk a hajnalcsillagot. A pentagramma a betlehemi csillag jelképe is." Forrá2
Ezeket a jelkép magyarázatokat olvasva talán még jobban szeretem a csillag motívumot. 


Forrás
A mosogató, a csaptelep, a konyharuha függöny is gyönyörű, de most próbáljunk a csillagos fényfüzérre koncentrálni.
Forrás
Letisztult, egyszerű és csodás.
Forrás
Nagyon jól mutatnak együtt a színben harmonizáló csillagok. A kezdő varrogatók is el tudják készíteni, fontos, hogy szép anyagokat válasszunk és tömjük ki a párnákat jól. Nekem úgy tetszenek, ha feszesre vannak tömve.
Forrás
Kíváncsiak vagytok a ház többi helyiségére? Holnap megmutatom. :)
Közeleg a karácsony, ami idén biztosan csillagos lesz. Ezen a képen tényleg minden tetszik.
Megérkezett egy kis csillag.
Forrás

Tavaly nagyon hasonló fadíszeket lehetett kapni a KIK-ben a szokásos 290Ft-ért. Én koszorúkra ragasztottam, de akár pohárra is kötözhetjük.
A tapéta és a hozzá illő polgártakarón kívül a kötött puff is nagyon tetszik.

Helyesek a varrott állatkák a kiságyban. Az ágy nekem nagyon statikus. Szeretem, ha a vonalak kicsit íveltebbek. A tapéta mesés!
Forrás
 A csíkos falakat önmagában imádom, hátha még ilyen személyes családi fotók, jelképek kapnak rajta helyet.
Forrás
Már áll a karácsonyfa. Biztosan nagyon kényelmes a pihe- puha kanapé a sok párnával, a szőrrel. 

Neked mi a kedvenced az összeállításból? Szereted a csillag motívumot?

2015. október 19., hétfő

Jól megtervezet zöld konyha

Most egy rendkívül jól megtervezett konyhát mutatok be nektek, tényleg lehet belőle tanulni. A konyha minden egyes része rendkívül átgondolt. Ezt pedig azért fontos hangsúlyozni, mert ha alaposan megtervezünk egy konyhát, profi segítséget is kérhetünk, akkor a jól megválasztott tárolóelemekkel bőven megspórolhatunk egy kamrát. Nem a spájzok ellenzője vagyok, sőt én is nagyon szeretnék egy ilyen hideg tárolóhelyiséget, de sajnos nincs. Ezért mindig vonzanak azok a konyhák, ahol mindennek megvan a helye, nem csak holmi pakolós szekrények állnak a rendelkezésünkre.
Akkor sincs veszve semmi, ha egy "póri" konyhaszekrényünk van, mert például az IKEA számtalan tárolást segítő, rendszerező van, melyek a tökéletes rendezettséget eredményezik. ITT megnézheted, hogy miket ajánlanak ilyen magas fiókokba, hogy tényleg flottul ki tudd őket használni, ne csak elnyeljék a dolgokat.


A rendezettséghez nem kell lemondani a nyitott polcokról sem. De szükség lesz a sok- sok fiókra, melyekben mindennek megvan a helye. A nagyméretű, épített szakelszívódobozban kapott helyet a szagelszívó, ami megakadályozza, hogy az egész helyiség folyamatosan gőzben, párában ússzon és így a por a szekrényekre, a tárgyakra tudjon ragadni. A modern fiókos megoldást, a minimalista vonalvezetést nagyon jól ellensúlyozza a puha zöld szín, a country kiegészítők. A konyhaszigeten elhelyezett mosogató praktikus, mert mindig kéznél van bárhol is vagyunk a konyhában.
Nem kell drága beépített hűtőt vennünk, elég ha mi magunk beépítjük. Így felette is sok tárolóhelyet kapunk. Tetszenek a méretes fonott kosarak.
A fiókok tartalma látható, de ez remek dekorelem. Szépek a bögrék.
Fűszerek is fiókokban kaptak helyet, IKEA fűszertartókat választottak ők is.
Rend a lelke mindennek.
Egy-egy üvegbe került a búzaliszt, a cukor, a rizs, a búzadara, a köles, a barna cukor, a teljes kiőrlésű liszt, a zabpehely, a búzakorpa, a rizsliszt.
Nincs felesleges morzsázás, ha a fiókba potyog minden.
A zöldségek a hidegebb, alsóbb fiókokba kerülnek.
Tisztítószereknek is van hely. Nagyon tetszik, hogy a fiókban van szárító a vizes konyharuháknak, törlőrongyoknak.
 A tálcák, alátétek tárolása állítva a legpraktikusabb. 

Hogy tetszik ez a konyha? Ugye milyen kis praktikus? Mi a kedvenced belőle? 




2015. október 16., péntek

Mi kell a táskádba, ha szülni mész?

Sajnálatos módon volt szerencsém vagyis inkább szerencsétlenségem hat éve pontosan 100 napig élvezni egy kórház "kényelmét", ezért amikor végre lejárt a száműzetés és haza jöhettünk gyönyörű kisbabánkkal, akkor két nagyméretű táskával ás számtalan IKEA szatyorral cuccoltam haza a millió felgyűlt dolgot. Egyáltalán nem gondolom, sőt biztosan állíthatom, hogy egy 3-5 napos kórházi tartózkodásra nem kell több bőrönd, sőt! Egy jól átgondolt táska bőven elég.
A csomagolás során, még a nyaralások legfőbb dilemmáján sem kell átesned, miszerint melyik cipőidet vidd- edzőcipő túrázni, magassarkú estére, egy kis balerina, szaladgálós városnézésre- mivel bőven elegendő lesz a cipő amiben bemész a kórházba és két papucs.
Azonban érdemes jól átgondolni a pakk tartalmát, hogy naponta ne kelljen a rokonokat nyaggatni, hogy még miket hozzanak be. Természetesen nagy örömmel hoznak bármit, de mégis jobb, ha nem hiányzik addig sem semmi.
Én az alábbi lista alapján csomagoltam be második kislányom érkezésére és azt hiszem mindenen megvolt, ami kellett. 
Nemcsak egy sima listát készítettem, hanem mindent meg is magyarázok, hogy miért fontos, hogy vidd magaddal.

Szükséged lesz: 
Hálóingre- lehetőleg mélyen gombolósra vagy szoptatósra, hogy ne kelljen a fél napot pucéran töltened, amíg próbáltok babáddal egymásra hangolódni szoptatás terén. Szerintem minimum három hálóing kell, de akár mosathatsz is otthon. Felvehetsz pizsamát is vagy leggingset egy szoptatós pólóval, ha nem vagy hálóing párti.
Bugyik- nagyok és rondák, akár egyszer használatosak, amik nem csúsznak el, jól fognak, de nem szorítanak. A tangák és csipkecsodák sajnos még nem most kellenek.
Szoptatós melltartó- ha belövell a tej, akkor mindenképpen kell már melltartó. A szoptatós praktikus, jó esetben nem is szorít, és nem kell naponta ezerszer levenned sem.  
Zokni- a légkondi miatt fontos, hogy legyen nálad, mert néha hideg van néha meg túl meleg.
Leggings vagy pizsama nadrág- amikor szeretnél már kicsit sétálni a folyosón, az aulában kellemetlen lehet, ha lobogó hálóingben vagy csupasz lábbal, főleg így ősszel- télen. 
Köntös vagy hosszított pamutkardigán- én nem igazán szeretem a köntöst, olyan beteg érzésem van mindig tőle. Főleg a nagy és meleg, szőrös daraboktól vagyok rosszul. Vettem most is egy rózsaszín, csíkos vagány, kis pamut darabot, de nem használtam egyáltalán. Egy most olyan divatos pamut kardigán is megteszi a magáét, főleg, ha még kötő is van hozzá.
"Hazamenős ruha" az egyik barátnőm elfelejtett ruhát vinni, amiben haza szeretett volna menni. Szólt a férjének és ő egy tíz éve nem hordott farmert, amit persze nem tudott összegombolni és egy haspolót hozott a friss anyukának. Azon röhögtünk, hogy nem is tudtuk kitalálni, hogy honnan szedte elő ezeket a cuccokat. Nem volt kérdés, hogy vagy ebben megy haza vagy pizsamában, mert a ruhát haza küldte, amiben bejött, mert elfolyt a magzatvize, amikor jöttek a kórházba.  Tehát döntsd el miben szeretnél haza menni, még ne vidd be a szülés előtti farmerodat, mert ami megnő kilenc hónap alatt, az általában nem megy vissza három nap alatt.

Tisztálkodáshoz: 
Törölközők- minél több annál jobb, mert igen, igen, akárhogy is vigyázol általában koszos lesz. Minimum kettőre szükséged lesz. A tisztálkodás nagyon fontos, mert így sokkal gyorsabban gyógyulsz majd.
Papucsok- kettő darab. A mezítlábazók ne kórházban éljék ki magukat. Itt tényleg kell a papucs. Egy amiben napközben járkálsz egy műanyag pedig a fürdéshez. 
Betétek- vannak akik a Tena Ladyre esküsznek, másoknak elég az éjszakai is, ezt mindenki egyénileg döntse el. De az biztos kelleni fog, akár normál úton, akár császárral szülsz majd. 
Sampon, balzsam, tusfürdő- jöjjön a kedvenced. Szerintem érdemes nem nagyon intenzív illatokat választani, mert a babának kezdetben sokk lehet, ha szaglik a mami. :) És lehet, hogy te sem bírod majd ez erős émelyítő szagokat.
Hajkefe, fésű, csatok, hajgumi- ha csinos frizurád van, akkor is jól jöhet egy csat, hogy ne lógjon a baba szájába ,fekve szopizás során. 
Dezodor, kellemes parfüm- hogy csak jó illatok lengjenek körül. 
Fogkefe, fogkrém- naponta többször is kell majd. 
Krémek,testápolók, körömvirág krém, ami csodákra képes, még a kirepedt mellbimbót is képes egy éjszaka alatt begyógyítani. 
WC papír- ne legyenek hiú ábrándjaid, hogy lesz a kórházban. Vigyél magaddal, puhát, amit szeretsz. 
WC letakaró papír- a szülés után gyenge lehetsz, a császár után fáj a hasad, nem bírod még magadat hasizomból, combból tartani, ülj tehát nyugodtan a WC-re. Hogy ne kelljen körbebástyázni nagy segítség lehet ez a papír. DM-ben kapható kb 200 Ft öt darab.
Papírzsepi- mert mindig kell. Olyan megható hogy anyuka leszel! És egy csodás kis baba születik a családotokba.
Nedves törlőkendő- folyamatosan kelleni fog neked és a babádnak is.
Smink cuccok: aki amúgy sminkeli magát az mindenképpen vigyen legalább egy szempillaspirált, szájfényt, pirosítót vagy amit használni szokott. A szülés nem betegség, miért ne lehetnénk csinosak akkor is? 

Étkezéshez:
Evőeszközök- sajnos nem adnak a kórházban.
Pohár, bögre- mindkettő kell. Te is szoktál kávé után vizet inni, nem?
Szalvéta- ágyban enni amúgy is koszos dolog, de ha még szalvétád sincs mindened morzsás lesz. 
Csőrös üvegben szénsavmentes ásványvíz: első napra császár után kötelező. Nem ömlik rád és még szomjan sem halsz. ÉS ha legalább négy litert iszol, akkor a fejed sem fog fájni.
Szivacs, mosogatószer- kis kiszerelésben, de ha szeretnéd, hogy négy- öt napig ne csak vízzel öblítsd le az evőeszközöd és poharaid akkor jó lehet. Nem akarom részletezni az igyál egy karamellás tejes bögréből narancslevet. Brrrr
Enni és innivaló- a kórházi koszt általában nem a legfinomabb, nyugodtan vigyél magaddal vagy kérdd meg rokonaid, hogy vigyenek neked más kajákat is. Nem most kell megmutatni, hogy milyen tuti csaj vagy és te bármit megeszel, meg hogy a kaja nem fontos, mert most igenis fontos.  Joghurtok, turmix, szoptatós tea, tejberizs- nekem ezek voltak a favoritjaim. Hűtő nem volt a szobában, a folyosón találhatóban tartottam őket. Vihetsz cukorkákat, rágót is, ha megnyugtat.


Egyéb, de nagyon fontos kellékek: 
Telefon, telefontöltő- mindenkinek el akarod majd újságolni, hogy MEGÉRKEZETT!
Fényképezőgép- tudom, hogy manapság már mindenkinek van a telefonján, de mégis sokkal szebb képeket készít egy fényképezőgép, mint egy telefon. És otthon már nem tudsz képeket csinálni, aminek a hátoldalára majd ráírhatod "Babuska 1 napos".
Irataid: kis könyv, személyi, lakcímkártya, TAJ kártya, házassági kivonat vagy apasági nyilatkozat.
Apás szüléshez ruha, vagy amit a kórház előír. 
Újság, könyv: tudom, hogy nem most olvassa el az ember a legizgalmasabb krimiket, de aki amúgy szeret olvasni és nem hulla fáradt, az miért ne olvashatna? Én csomó újságot, magazint kiolvastam a négy nap alatt, amíg benn voltunk. Pl: Éva, Marie Claire, Vogue.
Pénz- kávéra, sütire, újságra, ha venni szeretnél valamit. 

Kellékek a babának
Kórházanként nagyon különböző, hogy mire lesz szükséged, erről tájékozódj előre. Zalaegerszegen saját ruhát csak amikor viszitek haza akkor lehet ráadni, addig kórházi ruciban van. Adnak napi 5 darab pelenkát.
Pelenka 3-5 kg vagy újszülött kategória, ha nem adnak vagy kevés, amit adnak.
Nedves törlőkendő.
Textil pelenka a kis feje alá, büfizéshez.
Takaró, adnak, de ha melegebbet, sajátot szeretnél.
Ruhácskák: body, rugdalózó, gatyó, felső, sapka, kesztyű, kabát, takaró.
Bébihordó.

Ami még jól jöhet: 
Kispárna, ha csak a sajátodon tudsz kényelmesen aludni.
Szoptatós párna, ha így kényelmesebb, jobban megy az ismerkedés.
Forrás
Mellszívó, ha nagyon sok lenne a tej vagy nem szopizik a baba és lefejnéd, hogy megigya pohárból.
Haskötő: van akinek nagyon jó érzés. Patikában lehet venni kb 5000 Ft.
Ajándékok a szülésznőnek, dokinak, nővéreknek. Nem feltétlenül kell nagy dolgokra gondolni, de egy-egy csoki, kávé is kifejezi, hogy örülsz, hogy veled voltak, hogy segítettek neked.  Mi mindig szép csomagot adtunk a doktornak és a szülésznőnek is. Személyeset, komoly ajándékot, nem azért mert kellett, hanem mert szerettük volna megköszönni, hogy végig mellettünk álltak, támogattak, kedvesek voltak.
Ajándék a nagyobb tesónak: már a kórházban is "adott" a kis tesó apróbb ajándékokat, de amint haza mentünk egy gyönyörű kis csomaggal lepte meg a nővérét. Mesekönyv, babakellékek voltak benne és kártya.


Remélem, hogy akik hamarosan szülni mennek hasznosítani tudják a cikket. 
Ha bármit kifelejtettem akkor írjátok meg!


Kép forrásai: 12

2015. október 15., csütörtök

Természetközeli élet egy pöttöm házban

Tiny house- annyit jelent, mint picike, pöttöm, nagyon apró, kicsike. És a cím igaz, meglátjátok, hogy tényleg egy apró házat mutatok most be. Három éve költözött be a fiatal pár ebbe a maguk építette házikóba. Törekedtek rá, hogy lehetőleg minden újrafelhasznált anyagokból készüljön. Nincsenek képek a három évvel ezelőtti állapotról, de látható, hogy mára nagyon jól belakták a házat, közben bővült is a család egy cuki kislánnyal, megtalálták minden szükséges tárgynak, funkciónak helyét is.
Érdemes megnézni és elgondolkodni, hogy te képes lennél-e ilyen apró házban élni. Milyen funkciókat alakítanál ki a te házadban? Milyen tárgyaidat vinnéd magaddal, mik azok, amik igazán fontosak és szükségesek számodra?

A kicsi házikó kívülről.
A ház pöttöm, de a kert annál inkább átgondolt nagyon sok virág és haszonnövény is nő benne.
Az immár három főre bővült család, a babuska is elfér a házikóban. Igaz, hogy amint játékai lesznek, nagyobb térigénye biztosan problémásabb lesz itt az élet számára.
A lépcsőfeljáró szolgál tárolóként. Nem lehet ötven pulcsid és húsz ágyneműgarnitúrád, ha ilyen pici házban élsz. Az ad hoc téikabát vásárlást sem itt kell gyakorolni, de azt hiszem, hogy aki ilyen otthont választ magának az talán a tárgyait, használati eszközeit is tudatosabban választja.
A konyha mellett kapott helyet a nagyméretű monitor mely iroda és tv funkciót is betölt.
  A konyhából nyílik a fürdőszoba, melynek a tetején van a hálószoba. A konyha nyitott polcokon dekorációs funkciót is szolgálnak a fűszerek.

 
 Nagyon szép, hogy a plafonra került faburkolat, a pult és a padló harmonizál.
A konyhában minden a praktikumot és a kényelmet szolgálja.
Nappali. Az épített kanpék alatt, az asztal alatt is tárolók vannak. Itt lehet ücsörögni, beszélgetni, élni.
Nem tudom, hogy hol tartják a létrát, amivel felteszik a bébihordót, a kis kádat és a baba egyéb cuccait, amit láthatólag a felső polcon vannak.
Bepillantás a fürdőbe, WC-be.
Látvány a hálószobából.
Ezen a videon megnézheted az igazán szimpatikus család életét, a házikót. Mesélnek róla, hogy miken változtattak az elmúlt három évben amióta itt élnek. 
Számomra szimpatikus ahogy élnek, mivel ezt nem az anyagi kényszer, hanem egy tudatos választás eredményezte, melyet a környezettudatosság, a tárgyaktól való függetlenség jellemez, de nem is tagadom, hogy én nem tartok itt. :) Én "még" szeretem a szép tárgyakat, a könyveket, a magazinokat, a sok és színes ruhát és még hosszan sorolhatnám a listát. 

Te tudnál egy ilyen pöttöm házban élni?


LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...