Otthon Zalában

2013. június 19., szerda

Ha nekem most esküvőm lenne...

Láttátok már az UP online Magazint? Magyar lányok munkáját dicséri ez a kiadvány, mely elindította az én fantáziámat is. Ha nekem most esküvőm lenne, milyen is lenne? Milyen stílus, kiegészítők jelennének meg? Egy apró "brainstormingot" (ötlet roham) tartottam magamban és az alábbi listát állítottam össze.
Dekoráció: fa, lenvászon, természetesség, virágok, gyertyák
Étel- ital: kötetlenség, egyszerű, finom.
Ajándékok a vendégeknek: kicsi, személyes, olcsó, egyedi.
Programok: sok, változatos, aktív, emlékezetes

Ahogy bármilyen rendezvény esetén, úgy egy esküvő kapcsán is nagyon fontos kérdés, hogy átgondolt, megtervezett legyen. Természetesen nem lehet mindent kitalálni, de meg kell próbálni kitalálni előre, amit csak lehet. Aki szervezett már, akárcsak egy gyerekzsúrt is, tudja, hogy nagyon nehéz az embereket "mozgatni", főleg úgy, ahogy mi szeretnénk. Ahol már két ember van, ott előállhat, hogy a két ember, kétfelé megy. Fontos a szervezettség, ezért szükséges a ceremónia mester/násznagy. Nevezzük, ahogy szeretnénk. Azonban jó, ha az emberek tudják, hogy mi fog velük történni. Én nagyon szeretem, ha látom írásban a lehetőségeket, akár plakáton, akár személyes kártyákon, vagy útjelzőtáblákon. Így nagyobb eséllyel tudjak a vendégeket "terelni". 


Forrás
A ceremóniát biztosan a szabadban tartanám, lehet erdő, mező, tó vagy bármi. Fontos, hogy árnyékot tudjunk biztosítani. Nem szép látvány a lefolyó smink és az izzadt násznép.

A hordók tökéletes dekorációk, rusztikus, természetes és nagyon praktikus. Biztosan nem borul fel.

Forrás
 Látványos és sokkal olcsóbb is, mintha üveges üdítőket szolgálunk fel. Így legalább van mindig egy kis program, hogy el kell sétálni italért. Lehet ismerkedni új emberekkel, amíg az italra várunk.
Forrás
Az üveges üdítőket hűthetjük pléhkannákban. Nagyon tetszik a képekből készített füzér is.
Forrás
 Az elmúlt év egyik slágere a táblafesték. Egy esküvőn számtalan lehetőség nyílik a táblafesték kihasználására. Asztali jelölők, üzenőfal, Activity tábla formájában.
Forrás
 A táncparkett szélére biztosan helyeznék el kockabálákat. Akár szunyókálni is lehetne rajta egy kicsit.
Forrás
 Ültetőkártyáknak vagy asztali beosztásnak.
Forrás
A faszeletektől, a rönköktől az asztalon sem kell elbúcsúznunk. Jöhetnek rá a vidám, élénk virágok, a muffinok vagy gyertyatartók.
Forrás
Textilszalvéta minden eseményt elegánssá tesz.
Forrás
 Egyedi dekoráció, úgy a leghatásosabb, ha sötétedéskor hozzák ki őket.
Forrás
Személyes pecsétet készíttetni nem nagy luxus, de örök emlék marad. Borítékokra, kártyákra, játéklapokra is pecsételhetünk vele.
 Imádom a zászlókat, az úgynevezett buntingokat. Információhordozóként sem elhanyagolhatóak.
Forrás
 Ajándéknak ízesített fűszersók.

Lekvárok. Őszi esküvőkre lehet nyáron készülni, sok bébiételes üvegre lesz szükségünk, gyűjtsünk új barátnőket a játszótéren, akik ellátnak majd minket üvegcsékkel.
Forrás
Fotózáshoz.

Óriás scrable. Kell a program, a játék, így sokkal könnyebb ismerkedni is. Nem mindenki a táncparkett ördöge.
Forrás

Ajándék az ifjú párnak.
Vendék könyv helyett.

Ha te most esküdnél, milyen dekorációt választanál? Milyen programok lennének?

2013. június 18., kedd

Irány a terasz, az erkély! – Nyaraljunk otthon



Imádod a mediterrán hangulatot, esetleg a Dél-Franciaország nyarai varázsolnak el?  Ha idén nyáron szűkös a családi költségvetés, akkor sem kell keseregned! Teremtsd meg a teraszon, az erkélyen a magad Provence-át, csábítsd az otthonodba Toscanat, Görögország hangulatát.
Egyre népszerűbb külföldön a „staycation” ami a stay- (maradni) angol szóból és a vacation (vakáció) szóösszetételből áll. Annyit tesz: vakációzzunk otthon. Önként nem választanám, mert imádok utazni. Akár sátorban, abszolút nomád körülmények között is hatalmas élmény, maga az utazás, az ottlét, az új kultúra, az új emberek megismerése. De vannak olyan időszakok, amikor akár anyagilag, akár az aktuális élethelyzet miatt, például néhány hónapos pici baba a családban, beteg szülő, nagyszülő, nem tudunk elszabadulni még napokra sem az otthontól. Akkor tényleg remek lehetőség az otthonnyaralás. Az otthoni nyaralás egyik alapköve: döntsük el családilag, hogy most mi nyaralunk. Olyan dolgokat csináljunk, amiket a hétköznapokban, de még a hétvégéken sem. Imádjuk a vizet, a család minden tagja rajong a fürdésért? Akkor próbáljuk ki az összes strandot, tavat a környéken! Készítsünk hozzá „kérdőívet”, mely alapján a család minden tagja pontozhatja az adott helyszínt: vízminőség, tisztaság, környezet, büfék, árak, vendégek, sportolási lehetőségek stb. Majd a hétvégén válasszuk meg a Család Strandját. Garantált, hogy lesz néhány vicces sztori, amiken egész évben nevethetünk majd! És biztosan jószívvel emlékszünk vissza az év strandjára is.
Azonos metódus szerint mehetünk múzeumokba, kávézókba, éttermekbe, de ha ingyenes programot keresünk, akkor piknikezhetünk parkokban vagy felkereshetjük az összes játszóteret a városban.



A nyári hangulat megteremtéséhez elegendő néhány cserép virág: levendula, muskátli, kövirózsa, futó petúnia. Ültessük őket látványos, mutatós kaspóba, és gyakran öntözzük a nagy melegben! 
  Jöhetnek a vendégek, barátok. Ezen az extra, emeletes tálalón még néhány szem cseresznye is jól mutat, nem kell, hogy sütikölteményeket szolgáljunk fel.

Aprócska erkélyt is feldob egy ilyen erőteljes színű türkiz asztal.


 A gyertyák, lámpások a nyáresték kötelező tartozékai. Válasszunk uszadékfából készített gyertyatartót vagy éppen üveges laternát, egyből romantikus hangulatba kerülünk. Az esti teraszos beszélgetések minden kapcsoltnak jót tesznek!
 Az esti órákra szükség lesz egy takaróra, a padon szunyókáláshoz pedig egy szép párnára. 
 A terasz dekorálásának számtalan lehetősége van, ha otthon nyaralunk, akkor javaslom, hogy minden este nyomtassunk ki pár felejthetetlen pillanatot az aznapi eseményekből és tegyük erre a látványos fotótartóra a falra.  A hétvégén albumba is rendezhetjük őket, akár egy "valódi" nyaralás emlékeit.
 
 Szerintem nagyon hatásosak a felakasztott kiegészítők, kisebb költségvetéssel is vidám, fiatalos hangulatot érhetünk el. A kellékek: színes papírlámpások, néhány pléh vödör és virágok.
 
 Mit írnál a táblára, ha a te teraszodon lenne? Helló nyár? Sziasztok vendégek? Más ötlet? 

Nyaraltatok már otthon? Hogy tetszik a standos ötlet? 





2013. június 7., péntek

Mi legyen az autóban? - kisgyerek a fedélzeten

Amíg az embernek nincs gyereke, azt hiszi, hogy ő majd, hú de mobil lesz és majd magára köti a gyereket és irány a buli, a program, a fesztivál. Aztán amikor ott a kis síró- pityogó, akkor az embernek, ő lesz a legfontosabb, és képes teljesen háttérbe szorítani a saját bulizhatnékját, vásárlási- lázát vagy éppen a kirándulhatnékját, hogy a bébivel tölthesse a legtöbb időt és annak a legjobb legyen. Vicces amikor még gyermektelen pasik "oktatnak", hogy majd ők hogy fognak a bébihordóban alvó csecsemővel árut beszerezni járni. Nem röhöghetek a képébe, de erősen szorítom a fogsorom, hogy ne törjek ki, és kezdjek hangos vonyításba.
Mégis előbb vagy utóbb eljön az idő, amikor a bébivel útnak indulunk, akár kedvtelésből, akár kényszerből. Azért, hogy a kirándulás ne legyen katasztrófa és aggódás, összegyűjtöttem egy listát, hogy mi legyen tutira a kocsiban, ha hat év alatti gyerek is utazik velünk.


Forrás

Nedves törlőkendő! Univerzális, maszatos szájra, folyó orra, műszerfalra, ruhára csöppent fagyira is gyógyír. Nem is beszélve róla, hogy játszóterezés- homokozás után, ha a gyerek enni akar, nem árt megtörölni a kezét. A legtöbb gyerek szeret elaludni a kocsiban, ütemes zaj, ringatják a fenekét, tehát ha csemeténk ujjszopós akkor mindenképpen töröljük meg a kezét, ahogy kocsiba szállunk.
A törlőkendővel én a kormányt, esetenként a műszerfalat is le szoktam törölni. Sokkal olcsóbb, mint a speciálisan erre a célra gyártott társai.


Rágó, cukorka: eltereli az éhséget, persze csak annak, aki pont nem éhesebb lesz tőle. Ha mentolosat választunk, akkor bárhova érkezünk jó lehelet is érkezik velünk, nem egy vezetéstől, koncentrálástól megfáradt száj.

Apró pénz: nincs idegesítőbb, mint amikor egy vickándozó kétévessel kell aprót keresni a bevásárló kocsihoz. Ezért mindig tartsunk egy-egy 20 és 100 Ft-ost a kocsiban, vagy speciális érmét a kulcstartónkon.

Víz: egy kis üveg víz csodákra képes! Meg is ihatjuk, tudom, hogy meleg, de akkor mi van? A gyerekeket nem szokta annyira zavarni, főleg nem ha szomjasak, akkor víz legyen és kész. Ráönthetjük lehorzsolt térdre is, de a frissen szedett virágokat is csomagolhatjuk vizes zsebkendőbe, úgy nagyobb eséllyel bírják ki hazáig.

Szatyor, összecsukható doboz: gyerek nélkül az ember csak berohan a kisboltba és felkap néhány élelmiszert, gyerekkel ez nem ilyen egyszerű. Mert minimum egy kezünk mindig foglalt. Ezért kell a szatyor, kosár, doboz. Ha a kocsiban tartunk erre egyet állandóan, akkor nem kell folyton újabb környezetszennyező zacskókat vásárolni.


Esernyő: foglalt az összes parkoló, csak fél kilométerre tudtál parkolni és zuhog az eső? Nem baj, kapd elő a mini, összecsukható esernyőt a kocsiból és már mehetsz is.

Gyerek CD: jöhet az Alma együttes, a régebbi Paff a bűvös sárkány vagy Kaláka lemezek. Hasznos, ha a gyerekünkkel már kiskorától "normál", "felnőtt" zenéket is hallgattatunk, különben megőszülünk egy Frankfurt- Budapest útvonalon a sok gyerekdaltól. Javaslom, hogy a gyereklemezek hallgatását a kocsiban tegyük programmá. Énekeljük mi is, majd egyeztessünk, hogy utána olyan zenét hallgatunk, amit mi szeretünk.

 Játékok: erről egy külön bejegyzést szeretnék írni, már csak azért mert nagyon sok autós játékot ismerek, amiket mi szoktunk játszani. Kicsiknek vigyünk mesekönyveket, ha nem hányósak a nézegetéstől, babákat, autókat, olyan dolgokat, amivel ülve is tudnak játszani.






Hosszabb utazásra

Forrás
Étel, ital: nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de mi már gyerekkorunkban olyanok voltunk tesómmal, hogy még a sarokig sem értünk el, de már folyton éhesek voltunk és szomjasak. Ha a te gyerekeid, családod is ez a kategória, akkor vigyél magatokkal kisebb, akár háromszög szendvicseket. Az unalmas hosszú utat megtöri a többszöri kisebb evés. Jól jöhetnek a kekszek, rágcsálnivalók és a dobozba csomagolt gyümölcsök is. (Olyat válassz, amitől nem kell új kocsit vennetek szégyenetekben, ha az ülésre folyik. A löttyedt eper lehet, hogy nem a legjobb választás. )


Takaró: nem csak télen kellhet! Már nyáron is az esti órákban, főleg ha álmos az ember, akkor sokkal hidegebbnek érzi a levegőt.

Nyakpárna: rosszul vagyok, amikor lebillent fejő gyerekeket látok az autópályán utazva a kocsikban. Nem nagy kiadás, akár házilag is elkészíthető egy nyakpárna a gyereknek.

Egészségügyi dobozt extrákkal: az autó kötelező tartozéka az elsősegély láda. Ezt kell kicsit feltúrbózni a család igényeire szabva és akkor már lehet vészhelyzet láda. Ha tudjuk a családtagjaink nyűgjeit, például gyakori hányás utazás esetén, akkor vegyünk B6 vitamint. Vagy megfelelő homeopátiás bogyókat.
Forrás
Tehetünk bele kisollót, beszakadt körmök ellen. Gyerekeknek való színes sebtapaszt. Csípésekre való krémet, égésre való sprayt.

Zseblámpa: bármi elromlik, meg kell keresni, jól jöhet.

Mini kompresszor: az autó kötelező tartozékaink felül szerintem ez a legfontosabb, mert talán még magassarkúban is megy bárkinek, hogy felpumpálja a lapos kerekeket. Sokat tehetünk saját biztonságunk érdekében, ha megfelelő nyomású gumikkal járunk.


Szerinted mi az ami elengedhetetlen még a kocsiba, ha gyerekkel utazol?


2013. június 2., vasárnap

Családi tervező falak, táblák

 Összeegyeztetni a család, munka, háztartás hármasát szerintem senkinek sem könnyű. Amikor az embernek kisgyereke van, akkor talán még nehezebb. Amikor visszatér a munka világába a nő, a fiatal anya,(vannak akik el sem hagyták azt a picike mellett sem), akkor szakad rá igazán az emberre, hogy egyik téren sem tud úgy teljesíteni, ahogy a gyermek előtt. Nem azért, mert már, nem olyan jó munkaerő, vagy már nem kellően alapos a gáztűhely suvickolásában, mint lánykorában, hanem mert már nincsen rá annyi idő, és talán már tudja, hogy nem is olyan fontos, hogy egyetlen zsírfolt se legyen a tűzhely feletti csempén az év 365 napján. 
Szerintem az  egyik legnehezebb feladat a lavírozás, megtalálni a kellő egyensúlyt, hogy senki ne sérüljön, minden "láb" tartsa az asztalt.  Mert itt is megfigyelhető, ha valamelyik lábra nem figyelünk, hiába áll masszívan, szilárdan a többi, akkor is fel fog borulni az az asztal. Tehát egyensúlyozzunk, próbáljunk a harmóniára törekedni. 
Ne hagyjuk magunkat becsapni a "Szuperanyuk" történetei hallatán, akik mindenben tökéletesek, akiknek még a körmük is makulátlan, miközben sikeresek a vállalkozásukban, és a családjuk is tökély! Ilyen általában nincs, ahogy a született feleségekben mondják, mindenkinek van valami takargatnivalója, van mit a szőnyeg alá söpörni. Sajnos, több hírességet bemutató cikket olvastam már, akik közül volt szerencsém néhányat ismerni is, jót nevettem, amikor beszámoltak hogyan főznek minden nap friss biokaját csemetéiknek, miközben tudom, hogy a gyerekek rendszeresen Mc Donald's kaját tömnek. Nem a Mekis kajával van a fő baj, hanem azzal, hogy az otthonülő amúgy is parázó, stresszelő, nyúzott, mackónadrágos anyukák még rosszabbul érzik magukat az ilyenfajta írásoktól. Miközben azok jelentős része nem igaz, vagy legalábbis nem teljesen igaz. 
Na, de térjünk vissza valósághoz, a mi kis hétköznapi életünkhöz. Szerintem a lavírozás egyetlen megfelelő módja a tervezés, a kommunikáció és az összehangolás. A hangzatos szavakat leírni nagyon könnyű, de megvalósítani közel sem. 
Erre remek megoldás a tábla. Lehet jelölni, firkálni, ragasztani, rajzolni. Ezeket amúgy is mindenki szeret, nem? Nem számít, hogy ki hány éves, mivel foglalkozik, szerintem az ember többsége szeret színek papírokat ragasztgatni, krétával firkálni, vagy filccel vicces dolgokat rajzolni.
Ha az egész família lelkesen ír, firkál, rajzol, akkor többet nincs olyan indok, hogy nem tudtam, nem láttam, nem hallottam. Ha a lakás központi helyére helyezzük el a családi tervezőt, akkor mindenki képben lesz a többiek programjával. Talán kevesebb lesz az otthon felejtett edző cucc, a kulcs, a bevásárló lista. 
Szervezésre felkészülni!
 A tökéletes, aki mindre gondol. A menü megtervezve, hely a fontos tárgyaknak. Mágnesek, órarendek.
 Itt az esztétikum legyőzi a funkciót.
 
 Könnyen megvalósítható.
 Otthoni iroda egyben. Természetesen a szelektív kukák a kedvenceim.
 Nagyon praktikus és egyben esztétikus is. Minden családtag kap egy- egy fiókot, oda teheti, amit tutira nem akar otthon felejteni. A kosarakban való tárolásról korábban is írtam már ITT elolvashatod.
Könnyen utánozható.
Forrás
 Profi, de látszik, hogy használják, hogy mindenki szabadon írhat rá, nem csak a családfő tökéletes, gyöngy betűkkel. Azokat nem szeretem, amik túl-túl megtervezettek, sterilek.
Forrás
 Egy betű, egy gyerek.
Felnőtteknek.

 
 Egy kicsit kilóg a sorból, mert ez igazából egy művészfal. De annyira tetszik, hogy gondoltam megmutatom. Ide lehet gyűjteni a gyerek rajzait, kincseit. Természetesen az egyik oldalán családi tervezőt is kialakíthatunk.
Forrás
7 nap 7 tábla

 Kréta vagy toll? Ez a kérdés! Mindkettő jó, csak mindig legyen a tábla közelében, különben a tábla elveszti értelmét.
Feladatok, csak olvasni tudó gyerekekhez.
Dekorációnak sem utolsó.
Összességében a szervezőfalak, táblák is csak akkor működnek, ha a család minden tagja ráírja, jelzi a saját programjait, a fontos dolgokat. Ha valaki ráírni is elfelejti, akkor ne csodálkozzon, hogy valami otthon marad, elmarad. 

Ti használtok hasonló szervező táblát?  A fentiek közük melyik lenne a legideálisabb a te családodnak?


2013. május 28., kedd

Könyvajánló: Bill Bryson: Otthon – A Magánélet rövid története




„Ha egy mondatban akarnánk összefoglalni, úgy fogalmazhatnánk, hogy a magánélet története a szép lassan kényelmesebbé váló életünk története.

Aki szerette a szociológia tantárgyat az egyetemen, a főiskolán, aki szívesen olvas történelmi témájú könyveket, akit lebilincselnek a National Geo műsorai, aki szereti tudni, hogy mi miért van, hogyan lett, azoknak, nagyon- nagyon fog tetszeni Bill Bryson legújabb magyarul megjelent könyve. 

 Az amerikai újságíró, precíz kutatásokat, történelmi anyagokat felvonultató könyve, az 500 oldalas terjedelem ellenére érdekes és igazán elgondolkodtató, sodró lendületű. Nincs szerelmi szál, nincs regényes történet benne, mégis a gördülékeny stílus, a sok-sok új információ érdekessé teszi. A ház egyes helyiségein végighaladva tudunk meg mindent, kronológia sorrendben a helyiségek történetéről, az ott használt eszközök feltalálásáról, az adott kor szokásairól, társadalmi berendezkedéséről. Bepillantást nyerünk a születés- a halás misztériumába, a cselédek- komornyikok viszonyába, a kémény, az elektromosság feltalálásának történetébe. Lehetetlenség összefoglalni, hogy Bryson milyen témákat jár körül, ugyanis erre kell az 500 oldal.
Abszolút jó, éjjeliszekrény melletti olvasmány. Nem kell folyamatosan olvasni, egy- egy fejezet annyi új információt, érdekes történetet tartalmaz, hogy bőven lesz idő másnap azon elmélkedni. Például megtudjuk, hogy 1755-ben új szó és egyben új helyiség is a dining room, az ebédlő. Mivel addig kis asztalokon étkeztek bármelyik helyiségben, ahol éppen tartózkodtak. Ekkor terjedt el a villa általános használata is, melyet korábban ismertek már, de ekkortól lett az asztal kötelező tartozéka.
Olyan érdekességekkel is szembesülünk, hogy Edwin Beard Budding, aki művezető volt egy ruhagyárban, egy alkalommal oldalra fordította a textilvágógépet, majd  ráeszmélt, hogy a gépezet így alkalmas a fű lenyírására is. 1830-at írunk és nagy találmánynak lehetünk tanui, tekintve, hogy eddig még senkinek nem jutott eszébe, hogy a füvet géppel vágja.
A viktoriánus illemszabályok sokaságából is megismerjük a legérdekesebbeket, például, „ a hölgyek még a gyertyát sem fújhatták el vegyes társaságban, nehogy valaki fantáziáját beindítsa az ajkuk csücsörítése. Nem mondhatták, hogy „mennek aludni”- ez túl izgató képeket idézett volna fel a beszélgetőpartner fejében-, inkább „visszavonultak”.

Közérthető stílus, gyakran humoros leírások, jól szerkesztettség és pontosság jellemzi a könyvet, nagyon sok új ismeretet, információt kapunk.
Akinek tetszett Aronson: A társas lény című könyve, az szórakoztatónak fogja találni az amerikai szerző, Bill Bryson művét is.
 Most diplomázó építészeknek, lakberendezőknek praktikus, hasznos és egyben szórakoztató ajándék!

Köszönöm az Akadémiai Kiadónak, hogy elolvashattam és továbbra is forgathatom ezt a könyvet, biztosan hasznát veszem további cikkek írása során is. 

2013. május 24., péntek

Eladó norvég kis házikó

Norvégiába vágyódsz? Bírod a hideget, szereted a havat? Imádod a skandináv életérzést, akkor ideális választás lehet családod számára ez a kis norvég házikó.
Szeretem az ingatlan hirdetéseket, na jó, az álláshirdetéseket, az állatos hirdetéseket is szeretem. Leginkább, ha újságban látom őket, de az interneten is bele tudok feledkezni a hirdetések olvasásába és a képzelgésbe, vajon milyen lehet a leírt ingatlan, hogyan alakítanám át, hogy élhetnek benne? A most bemutatott ingatlan sajnos, nem Magyarországon található. Itthon nagyon kevés olyan otthont látok, ami tényleg azonnal költözhető. A baráti társaságunkban több vidéki, falusi ingatlant vásároltunk már, szállóigévé vált; - A csak egy jó festés kell! Ezt akkor szoktuk mondani, amikor a ház szinte összedől.A fenti félmondatot, már számtalan eladótól és lelkes szomszédtól hallottuk, olyan házak kapcsán is, ahol nemhogy a fürdőszoba felújításra szorult, hanem nem volt fürdőszoba. Vicces, mert nem értem, hogy ők nem látják, hogy a ház mindjárt összedől vagy azt hiszik, hogy mi nem látjuk?
Ez a norvég hegyi házikó, melyhez két melléképület is tartozik, még festésre sem szorul. Ide az ember tényleg csak beviszi a személyes tárgyait és máris egy gyönyörű otthon tulajdonosa. 

A kétszintes házikóban, az alsó szinten nappali- konyha- étkező található. A faházban a belső falak is fával burkoltak, fehérre festettek. A tűz melegét a gyönyörű festett, cserépkályha biztosítja.
A ház mellett, vidám melléképület található.  A nyári kiülő mögött pedig fából készült babaház.
Hívogató bejárat. A lócán lehet levenni a havas, sáros csizmákat.
Jópofa az előszoba hajópadlóján a festett, diagonál minta.
A nappalit és és az étkezőt íves, faboltív választja el.
Az étkezőben is minden burkolat fa.
A sok fehérségben jólesik a szemnek ez az olajzöld konyha. A pad mellett kényelmes lehet reggelizni.
A konyhában natúran hagyták a padlót.
Igénylem a színeket, kérek egy-két színes párnát, élénk függönyt, lámpákat. De ne felejtsük el, hogy ez egy eladó ház, még a mi személyes tárgyaink pont hiányoznak belőle.
Az emeleten két apró gyerekszoba és a tágas szülői háló található. Egyetlen hátrányuk, hogy a szobák egymásból nyílnak.
Bébiszoba. Könyörgök, tegyünk szőnyeget a padlóra!
A faházban a szigetelés miatt kell a csempe. De én nem szeretem, ha ilyen magasra ér.

További információkat a házról ITT találsz.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...