2011. július 15., péntek

Obeliszket készítettem

Írtam már az obeliszkről, és azt is ígértem, megmutatom  én milyeneket csináltam. Van még mit tökéletesíteni rajtuk, de elsőnek nem rossz. Ha paradicsomokat ládában neveled, akkor nekik is tökéletes lesz, erről is hozok majd képet. Babnak is készítettem nagy sátrat, de most hagyjuk a haszonnövényeket.
Az obeliszk elkészítése nagyon egyszerű, szomorúfűzfa ágai kelleneke, jó hosszúak. És mogyoró vagy kosárfűz egyenes vesszők. 
Ahova az obeliszket készíteni akarod, oda kell leszúrni a veszőket, azonos távolságra egy képzeletbeli kör mentén. Egy spárgával kötözd össze a tetején. Készíts a szomorűfűzből köröket, ez az egyetlen nehezebb művelet. Óvatosan hajlítsd meg az ágat, a leveleket persze szedd le előtte. A kívánt kör nagyságon túl maradt ágrészt tekerd a kör köré, ez fogja egyben tartani. Úgy csináld mintha egy kétágú fonás lenne. 
Ha megvagy a kisebb, nagyobb körökkel, akkor húzd a vesszők tetejére. Állítgasd be őket a helyükre. 
Készen vagyunk!
 Ez egy kosár, aminek nem vágtam le a vezetőszálait és a tetejéből készítettem obeliszket. Egy tő fukszia és négy begónia lakik benne, az alját nejlonnal béleltem ki, hogy a föld ne potyogjon ki és valamennyire a vizet is tartsa.
 Ez a kép később készült, láthatod itt a virágok már sokkal nagyobbak. A kosarat itt jobban meg tudod nézni.
Fiatal trombitafolyondárt ültettem az obeliszk közepére. Támasztékul szolgál neki és nagyon szépek együtt.  Ügyesen kapaszkodik fel az agresszív kúszónövény a neki készített lépcsőkön. 
Kedvet kaptál?  

8 megjegyzés:

  1. Én kaptam kedvet, de mit csináljak bérházban lakom! Jó volt nézni a munkáidat nagyon hangulatos.Nagyszüleim falun laktak és ott volt sok kas, nem tudom hogy tudod -e mi az? A kiscsirkék meg a kotlós fölé tették hogy ne szaladjanak széjjel.Azt a hangulatot idézte fel a képed.Tiszapartján laktak sok fűzfa volt abból készítették. Nagyon jól néz ki a virág alatta és hasznos is a virágnak támaszték! Bocs, hogy sokat írtam!:-))

    VálaszTörlés
  2. Kedves Éva! Nagyon örülök, ha sokat írsz! Írjatok mind sokat! :D Mert akkor érzem, hogy nektek írom a blogot, hogy amikkel foglalkozom az elindít bennetek is valamit, emlékeket, gondolatokat ébreszt. Mert hát ez a cél, nem? Lehet, hogy nem egy helyen élünk, de mégis valahogy egy virtuális közösséget alkotunk, akik hatnak egymásra. Ha egy helyen laknánk, akkor dumálnánk, megbeszélnénk ki mit főzött, mit csinálnak a gyerekek stb. Ez kicsit más, de jó. Nagyon jó! Főleg, ha írtok kommenteket. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  3. A kedv megvolt, de most kiújult.:)
    Szomorúfűz elültetve a kert végi csatorna partján. Pipa. A többire még várni kell.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Juhmeli! Menj gyűjteni erdőre, mezőre és akkor már az idén kipróbálhatod az obeliszk készítést. Harkány szélén biztosan találsz mogyoróbokrot vagy valamelyik barátod kertjében. Nem kell megkopasztani az egészet, csak néhány ág kell. :) Sok sikert!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon klassz lett!!!! És milyen szép lesz majd a narancssárga virágokkal! Ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon praktikus és mutatós darab,a virágokkal beültetve igazán szép.

    VálaszTörlés
  7. Na igen, ez az! Ezt magyaráztam a páromnak, hogy ilyet láttam ott. Most legalább meg is tudom mutatni neki, hogy ezt szeretném, ha készítenénk a tavaszi zöldborsónak és a többi támasztékot szerető növénynek. Köszi Lili, nagyon eltaláltad!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...