2013. január 23., szerda

5 ötlet a spóroláshoz- ÖKO TIPPEK!

A gazdasági válság még az amerikai elnök feleségét is foglalkoztatja, ezért kezdett a mindig jól öltözött és megnyerő Michelle,  kertészkedésbe a Fehér Házban, újabb négy éve van rá, hogy kiskertjét tökéletesítse. 
A tudatosabb gazdálkodásra vezethet a nyugati világot egységesen érintő gazdasági recesszió, de lehet, hogy téged azért foglalkoztat a spórolás, mert tudatosabban, felelősebben szeretnél élni. 
Akár a Föld, akár saját vagy környezeted egészsége foglalkoztat számos lehetőséged nyílik rá, hogy meghozd a magad döntését, vállalását. 
Ahogy az újévi fogadalmak terén sem hiszek a drasztikus vállalásokban,-  Holnaptól nem szívok el egy szál cigarettát és az egész évben nem eszem édességet típusú kijelentésekben- úgy a tudatosság terén is az apró lépésekben reménykedek. 
Néhány hete egy Öko- Kör tagjaként dolgozom a saját vállalásaimon, a saját háztartásunk feltérképezésén. A saját fogyasztói, döntési szokásaink megismerése után, apró, nagyon apró lépésekben megpróbálunk vállalásokat tenni, hogyan élhetünk környezettudatosabban úgy, hogy a családi kasszában is több maradjon. 

1. Viszlát stand by üzemmód! Tudtad, hogy a készenléti állapotban az elektromos berendezések a teljes működési kapacitásukhoz szükséges energia 60%-át használják? Ez azt jelenti, ha ég a tévén a kis piros kapcsoló majdnem annyi energiára van szüksége, mintha éppen néznéd Jóbarátokat. Gondolj bele, hány tv, számítógép, hifi, mikró megy folyamatosan a lakásban? A telefontöltők, elemtöltők is fogyasztanak akkor is, ha éppen nincs bennük elem, vagy nincs rádugva telefon, de a konnektorban maradtak. Tehát esténként húzd ki a konnektorból a szerkentyűket vagy szerezz be olyan hosszabbítót, ahol egy kapcsolással tényleg áramtalaníthatsz mindent. Ezzel az apró lépéssel igazán látható eredményt érhetsz el a családi villanyszámla terén.
Forrás


Forrás
2. Menj könyvtárba! Mikor voltál utoljára könyvtárban? Tudod hogy otthonodhoz hol található a legközelebb könyvtár? Itt egy kis segítség, de biztos, hogy van a te faludban, kerületedben is kihelyezett könyvtár!  Tudod, hogy a könyvtár éves díja (Zalaegerszegen évi 2000 Ft, a Főváros Szabó Ervin könyvtár díjszabásait itt találod) egy könyv árát sem fedezi, ezért azonban korlátlanul kölcsönözhetsz könyveket. (Általában egyszerre 5 vagy 10 könyv lehet nálad.) Azokban ahol gyerekrészleg is van, a gyerekeknek még kedvezményesebben biztosítanak éves könyvtárjegyet.  (Zalaegerszegen gyerekeknek 6 év alatt ingyenes, diákoknak évi 500 FT!)
Tudtad, hogy a könyvtárakban a folyóiratok, magazinok jelentős része is kölcsönözhető illetve helyben olvasható? Kölcsönözhetsz DVD-ket is, nagyon kedvezményes áron.

3.  Kölcsönözz, amit lehet! Amikor az ember babát vár nagyon csábítóak a színes magazinok, a sok- sok dolog amit meg lehet venni a babának. Azonban ezek egy részére egyáltalán nincs szükség, illetve nagyon rövid ideig szükségesek. Kölcsönözz babamérleget egy- két hónapra, amikor pedig látod, hogy gyermeked szépen gyarapszik, akkor már nincs szükség rá, úgyis addigra egymásra hangolódtok és érezni fogod, hogy elegendőt szopott.
Építkezés során kölcsönözz, amit lehet: betonkeverőt, békát, magasnyomású mosót, utánfutót, vagy amire szükséged van.
Nem kell, hogy megvedd a legdrágább takarítógépet! Bőven elég, ha évente egyszer kikölcsönzöd és az egész család kitisztítja az összes kanapét, matracot, autókárpitot vele!

Forrás
4. Legyen saját fűszerkerted! Akár az ablakban is. Aki használt már friss fűszereket tudja, hogy összehasonlíthatatlanul finomabb az étel velük. Ha folyamatosan vetsz magokat, akkor folyamatosan lesznek éppen szüretképes növényeid, így nem kell a hipermarketek polcairól válogatnod. Ha olyan bő a termésed, hogy egyszerre nem tudod elhasználni, akkor szárítsd meg a saját fűszereid!
+1 tanács, ha legközelebb fehérrépát veszel a boltban vágd le a felső részét, kb fél centit dugd földbe, öntözd rendszeresen és meglátod egy- két hét alatt tetem petrezselymed lesz! Az így megspórolt összeget évi szinten tudok csak észlelni, de az ételek sokkal intenzívebb ízét már az első főzésnél érzékelni fogod!

5, Igyál több csapvizet! A drága üdítőitalok, energiaitalok amellett, hogy többségükben nagyon egészségtelenek, nagyon sok cukrot tartalmaznak és nem elhanyagolhatóan drágák is. Az ásványvízzel sem vagyunk jobb helyzetben, mert ha egy 4 fős család havi ásványvíz fogyasztását számoljuk, akkor jelentős összegről elmélkedünk. Napi szükséges folyadékbevitel 3 liter, ebből mondjuk, hogy 1,5 litert ásványvízből fedeznek, a többi a tea, kávé, leves. 1,5 liter *4 fő *30 nap* 150 Ft/1,5 liter= 27.000 Ft! Ez nagyon sok pénz! Ha a család csak azt a döntést hozza meg, hogy a felét issza ennek ásványvízből, már akkor jelentős összeget spóroltatok, nem beszélve a környezeti terhelésről, amit a palackokkal okoztok, sajnos még akkor is, ha szelektív hulladékgyűjtőbe kerülnek.
Forrás
Mi a megoldás? Legkézenfekvőbb és legolcsóbb, igyatok csapvizet! Szerezzetek be az egész családnak kulacsot, lehetőleg ne műanyagot illetve BPA menteset, ha mégis műanyagra esik a választás. Azonban tudom, hogy nagyon sok helyen nem jó ízű, minőségű a csapvíz. Itt megoldás lehet a víztisztító kancsó vagy
 a ballonos víz vásárlása. A gépek kölcsönözhetőek (1200 FT/hó), illetve megvásárolhatók 30 000 Ft-tól, a hozzá szükséges ballon ára kb: 1200 Ft/ 19 liter. Ha megvettétek a gépet és a család minden tagja továbbra is megissza szükséges, napi 1,5 litert, akkor is spóroltatok havi 15000 Ft-ot.


Hasznosnak találtad a spórolási tippeket? Szeretnél hasonló megvalósítható, egyszerű tanácsokat olvasni a blogon?


1 megjegyzés:

  1. Ezek nagyon hasznos tanácsok, az elsőt már régóta alkalmazzuk, és nem csak otthon, hanem a munkahelyemen is. Könyvtárba nem járok, de évtizedekig jártam. Több olyan barátom is van, akik könyvkiadónál dolgoznak és így kapok kölcsön vagy akár ajándékba könyveket. Most már be kellene szereznem egy olyan barátot is, aki könyvespolcokkal foglalkozik :) Saját fűszerkerttel már próbálkoztam, de az oregánó és a snidling nem bírták a gyűrődést. Egy éve csapvizet iszom, de szűrt vízként. Köszönöm az ötleteket.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...