2012. április 2., hétfő

Tyúkot tartani jó! (?)

Amikor egy doboz tojás a nagy hiper- szuperekben közel 500 Ft, akkor az ember lánya többször is elgondolkozik, kezdetben csak hébe- hóba, hogy tényleg csirkét kéne venni, aki majdan tyúk lesz és ellátja a kiscsaládunkat finom, friss, házi tojással.
Azonban mielőtt hűbele Balázs módjára belevágnék a dologba rendesen, körüljárom a témát. Amit most megosztok veletek is kedves Olvasók, mert hátha titeket is foglalkoztat ez a tyúk-project.
Először is vegyük sorra, mi kell a tyúktartáshoz.
  1. Kellenek tyúkok, ugye ez az alap. Ki is a tyúk? A kiscsirkéket, főleg kezdők esetében nem ajánlom, hogy naposcsibe formájában vegyük magunkhoz. Inkább fizessünk kicsit többet, de úgy sokkal biztosabbak lehetünk benne, hogy egészséges és nem fiú, tehát nem kakas áll a házhoz. Ugyanis a kakasból nem lesz tojás. J Egy csirke ára Zalában 2012-ben 300-400 Ft között mozog, ezek az állatok már a szükséges oltásokat is megkapták, biztonságos tartásuk. Őket még két hónapig az ólban kell tartani, de már a nyár végén tojással kecsegtetnek minket.
  2. Szükségünk lesz egy házra, ahol alhatnak. Nem kell egy egész tyúkólra, egy épületre gondolni. Egy nagyobb kutyaház szorozva kettővel, bőven elég lesz nekik kezdetben. Csirkék, ahogy Vukban is láttuk, szeretnek magasban aludni és sötétben, tehát ha van mód jó, ha teszünk be nekik egy botot, polcot. Készítsünk nekik fészket is, ahova a tojásokat tehetik.  
  3. Kell még nekik egy elkerített terület, ahol kapirgálhatnak. Ha nem szeretnénk, hogy az egész kertben garázdálkodjanak, mindenhova piszkítsanak, akkor csirkehálóval körülvett rész fontos lesz. Nekem az a tapasztalatom, hogy ha naponta kiengedjük őket néhány órára, akkor nem csinálnak nagyobb kárt. Természetesen itt a mennyiségi tényező elhanyagolhatatlan, mert ha már tíz állatunk van, akkor lesz kár is.
  4. Kell nekik majd valamit enni. Mit is eszik a csirke, tyúk? Ehet tápot, de mi ugye nem csak azért tartjuk a csirkét, mert drága a tojás, hanem mert a családunknak szeretnénk egészséges élelmiszereket biztosítani, tehát akkor jó, ha a tápról is lemondunk. Ehet őrölt kukoricát, amit állatboltban kaphatunk, vagy ha van otthon őrlőnk, akkor meg is őrölhetjük. Vannak, akik árpával, búzával vagy borsóval etetik a csirkéket, az is jó lehet. Kell még nekik víz is, amit egy alacsony peremű műanyag tálba célszerű nekik adni, vagy speciális itatóba, amit nem tudnak felborítani, 400Ft körül van.
Tyúkanyó a kicsikékkel.
  Nagyon fontos még mielőtt elrohannánk állatokat venni, hogy tájékozódjunk lakóhelyünkön a helyi rendelet hogyan szabályozza a baromfik tartását. Lehetséges, hogy tiltja, hogy az udvarban szárnyasok rohangáljanak. Akkor nincs mit tennünk, marad a tojásvásárlás.
Szeretném még felhívni a figyelmet a tyúkok etetési idejére is, ami nagyban meghatározó lehet. Reggel mindegy, hogy hány órakor engedjük ki őket a védett ólból, azonban este még sötétedés előtt be kell őket zárni, ugyanis nagyon rosszul látnak és nem is fognak enni, ha sötétben tessékeljük őket az alvóhelyükre, továbbá nagy veszélynek vannak ilyenkor kitéve, pontosan a rossz látásuk miatt, jöhet róka, nyest és akkor vége a békességnek.
Friss csibékkel.
És akkor most nézzük mennyi tyúk kell egy családnak, ha kizárólag tojásra tartják őket. Tehát nincs rántott csirke, nincs aprólék leves, semmi. Csak a tojás, dehát ez is fantasztikus, nem? A saját tojásunkat ehetjük.
Ha egy négytagú családdal számolunk, ahol két kisgyermek van, akkor ők áltagosan heti 10-14 tojást esznek meg szerény számításaim szerint.
Ha 5 tyúkunk van, akik egy héten minden második nap tojnak, akkor egy tyúk átlagosan négy tojást tojik, akkor 5 tyúknak 20 tojása lenne, de vegyük azt, hogy néha nincs kedve valamelyik drágának produkálnia magát, akkor legyen heti 16 tojásunk. Tudom, hogy ez 6 tojásos piskótához minden nap kevés, de egy- egy rántotta, süti és rántott sajt bőven, belefér.
És mennyit esznek a tyúkok? Ha naponta kétszer adunk nekik darált kukoricát, árpát vagy búzát, akkor az állattenyésztő szakos végzés barátunk szerint, három hónapra elég egy mázsa. Aminek az ára: 5000-6000 Ft között mozog. Természetesen, ha magunk termeljük, akkor ennek költsége minimálisra csökken.
Tehát éves szinten 5 állat élelmezésére 24.000 Ft-ot számoltunk, az előnevelt csirkék ára 3000 Ft összesen. Ha számolunk még csirkehálóra, mészre, szalmára is 4.000 Ft összköltséget, akkor szerintem minden eshetőségre felkészültünk. Így 31.000 Ft-ot áldoztunk a csirketartásra.
És nézzük mit kapunk ezért?
A tyúkok télen kevesebbet tojnak, lesznek napok, amikor egyáltalán nem fogad minket tojás a fészekben. De így is számolhatunk úgy, hogy a legrosszabb esetben is átlagosan heti 15 tojást adnak, nyáron jóval többet, télen kevesebbet. Éves szinten lesz 780 darab tojásunk, ami a mostani 48Ft-os árral számítva 37.440 Ft-nak felel meg. Tehát 6440 Ft-ot takarítottunk meg, felmerülhet a kérdés, hogy az nem nagyon kevés-e ilyen sok munkáért, állandó vesződségért?
A válasz igen, de mégis NEM! Ugyanis mindig friss, tanyasi tojásunk lehet, ami nem olyan tyúkoktól származik, akik tollak nélkül senyvednek egy ketrecben, a Napot soha nem is látják. Tudjuk, hogy egészséges, kapirgáló tyúkok adják családunknak a friss tojást.
És arról se feledkezzünk meg, hogy egy jól tojó tyúk akár 5 évig is él, tehát a második évben már nincsenek az állatvásárlásnak költségei.
Kacsák a szabadban.
Nekünk lesz tyúkunk idén. 5 darab. Igaz nem a mi udvarunkban, hanem szomszédos „panzióban” fognak lakni. Reményeim szerint mindig lesz annyi friss tojásunk, ami éppen elegendő. Annyival főzök, sütök, amennyi éppen lesz.
Ti hogy látjátok ezt tyúk, tojás kérdést?



A képeket a Fankó Photo készítette. Köszönöm, hogy használhattam őket a bejegyzéshez. 

24 megjegyzés:

  1. Így látszik hogy mennyi embert foglalkoztat ez a téma.Különösen hogy ilyen drága lett a tojás. Most Te vagy a második blog aki elszeretném kezdeti az állattartást. Az biztos hogy megéri, ha már gyakorlatiasabbak lesztek semmi fáradtságba nem fog kerülni és lesz a családnak tojás és csirkehús is.

    VálaszTörlés
  2. Pont ma délelőtt érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy belevágok. Két éve tervezem, de szombaton, amikor 20 db tojásért fizettem 1100 Ft-ot, akkor már tudtam, nem mehet így tovább. Hála Istennek, nálunk normális állattartási rendelet van, így, ahogy a fiam felgyógyul, megyünk is be a közeli nagyvárosba, és veszünk mindenfélét, hogy előkészítsük a terepet a tojóknak.
    Köszi az infokat. :)

    VálaszTörlés
  3. Ne haragudj de egy-két dologban nem értek egyet veled. Miért kell az előnevelt csirkéket ólban tartani? Mi addig tartjuk külön a kicsiket, amíg akkorák nem lesznek, hogy nem férnek ki a kerítés rácsain, de őket ki szoktuk engedni egy elkerített részre. A nagyoknak nincs ekkora szabadságuk, az általad említett okok miatt(szétkapirgálják az udvart), ők rendszeresen kapnak zöldet. Enni szemeskukoricát kapnak, amihez úgy szoktatjuk őket, hogy egyre durvábbra daráljuk nekik. A nagyudvarban pedig a kisebbek kiválogatják maguknak a törött, kisebb szemeket. Aludni elmennek maguktól is, ráérünk utána bezárni őket, ha már bementek a helyükre. Tojni pedig "sajnos" csak a következő tavasszal kezdenek el és télen nem szoktak. Persze lehet, hogy fűtött ólban ez másként van ezt nem tudom, mert mi mindig kinn tartottuk őket. Tyúkot tartani pedig jó és egy kakas nagyon jól mutat közöttük.:) Remélem nem bántottalak meg, csak a saját tyúktartási szokásainkat írtam le.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha csak kukoricával eteted, télen tényleg nem, vagy alig fog tojni.

      Törlés
    2. A fiatal jércék ("kamaszkorú" :) nőstény állatok) kb 3-4 hónapos korukban válnak ivaréretté, és kezdenek tojni, ez általában augusztus hónapban már elérkezik, úgyhogy az első évben már lehet számítani saját tojásra, igaz, hogy az ekkor még S-es méretű, vagy esetleg még kisebb tojáskák vannak, de az öröm már ekkor is megvan, hogy saját tojásunk van, nem kell a bolti halliszten tartott tyúkokból kikényszerített tojást megvenni horror áron...

      Törlés
  4. Egyet ertel Erikaval.
    Mi csak tavaly november ota tartunk tyukokat (nalunk az mar majdnem nyar), akkor vettunk kettot, azota gyarapodott az allomany, mert beszereztunk meg 2+3 napos csibet, illetve 2 kacsat. Azota persze azok is megnottek, de meg nem tojnak.
    A ket tyuk kb. 6 honaposan kezdett el tojni, hetente 6-szor ad tojast, igy hetente 12 db tojasunk van. Mi mondjuk ennel joval tobb tojast eszunk, igy egyelore ki kell potolni a mennyiseget, de a cel az, hogy egyaltalan ne kelljen tojast vennunk.
    A mi madaraink is szemes magot kapnak, buzat, zabot, kukoricat es rendszeresen kapnak zoldet is. Imadjank! Megkapjak a konyhai maradek egy reszet is (a tobbi a gilisztafarmra es a komposztba megy).
    Szerencsere nekunk nem kell a zarassal-nyitassal bajlodni, sotetedeskor maguktol bemennek a tyukolba, reggel meg kijonnek. De mifelenk nincs roka es nyest, ugyhogy igazan kiveteles hely(zetb)en vagyunk.

    A ket tojo tyukunk Rhode Island Red, amit csak ajanlani tudok minden gyerekes csaladnak, mert roppant baratsagosak, konnyu oket megfogni, nem csipkednek, simogatni is lehet oket.

    Nagyon tetszik az elhatarozas, hogy sajat tyukjaitok legyenek, szerintem jo otlet, en mindenkit csak batoritani tudok. Hajra! :)

    VálaszTörlés
  5. Bizony, hogy jó tyúkot tartani! Nálunk tavaly augusztus óta van 3 tyúk és egy kakas. Mivel még nagyon kezdők vagyunk ezen a téren, így már kifejlett állatokat vásároltunk. A napi 3 tojás bőven fedezi a tojás-szükségleteinket, sőt, januárban, mikor leálltak a tojással, mindösszesen 1 dobozzal kellett vennem, mert egészen addig kihúztuk a tartalékokból. Egy hete beszereztünk 5 előnevelt kiscsirkét, hogy bővítsük az állományt. Ők már egy picit macerásabbak, hideg van még, így a házban tartjuk őket, de remélem, hogy ahogy melegszik az idő, ők is hamarosan kikerülhetnek a baromfiudvarba. Még annyit, hogy mi nem vágunk belőlük, kizárólag csak a tojás végett és hobbiból tartjuk őket.

    VálaszTörlés
  6. Amióta az eszemet tudom falun élek és mindig volt tyúkunk. Jelenleg Apósomékkal közösen tartunk tyúkokat, kacsákat, libákat, kecskéket, galambokat...megmondom őszintén nem tudom mennyi tyúkunk van: napi kb. 8-10 db tojás van. Ami bőven fedezi a két család tojás ellátását. A gabona nagyon drága felénk, mivel a kecskék is esznek belőle, így nem feltétlenül éri meg. Viszont minden konyhai maradékot megesznek és sok zöldet kapnak. Nagy területük van, medencével!!!! :) A kacsák kedvenc helye. :))
    Nagyon ügyesen és tudományosan levezetted a költségeket! :)
    Egyébként nekünk télen is tojtak, igaz nem ilyen sokat, mint amióta melegebb van.
    Mindenkit csak biztatni tudok, hogyha van egy kis kertje, ahol egy sarkot el tud keríteni, akkor tartson egy pár tyúkot. Bár sztem 8-10 db-val érdemes egyáltalán nekiindulni, hogy tényleg majd behozza az árát.
    Egyébként éppen "kotlunk" az utánpótláson: egy végtelenül egyszerű és nagyszerű keltetőgépben a mosókonyhában melegszik 80 db tojás! Remélem a nagyja kikel és lesz sok kiscsibe. Ilyen időben először ugyan külön, de mennek majd ki a többiekhez a baromfiudvarba.
    Sajnos Nálunk van róka és tizedeli az állományt rendesen időnként...

    Lili!
    Sok-sok tojásod lesz, amiből nagyon sok finomságot fogsz főzni a kis családodnak! SOK SIKERT kívánok hozzá!!! ♥

    VálaszTörlés
  7. Fróni,
    Hogyan tartjátok tisztán a medencét? Van két kacsánk és egy pici (kb. 1 m átmérőjű) medencéjük, de hihetetlenül gyorsan mocskos lesz a víz.

    VálaszTörlés
  8. A medence egy kiszuperált fémkád, amit egy kőműves mester használt. Fúrt rajta Apósom egy lukat és egy picit ferdén fektette le...így tulajdonképpen ki lehet húzni a dugót és leengedni belőle a piszkos vizet. A megmaradt sárban mellesleg imádnak a tyúkok tocsogni! :)
    A vizet kútból szívattyúzzuk és sima műanyag csővel (slaggal) kiveretjük. Aztán dugó vissza. Víz bele és mehet a pancsi megint!
    Ez azért nagyobb, mint a Tiétek (téglalap alakú és kb. 1,5*2-2,5 m nagyságú);kb. 1,5-2 hetente ki kell cserélni benne a vizet.
    Annyira cukik...már az 1 napos kiskacsák is fürödtek benne tavaly. Építeni kell nekik egy kis feljáró rámpát és már slattyognak is bele az anyukájuk után!

    VálaszTörlés
  9. Nekem nincsenek tyúkjaim de anyukám tart pár éve,neki tavasztól őszig mindennap tojnak a tyúkjai,és kevés időt igényelnek,egy nagy udvaron futkosnak,nem kapnak tápot,és két lánykájának s a szomszédoknak bőven akad tojás mindig,és a kukoricától még gyönyörű sárga színe is van,ami nem hasonlítható össze a bolti tojással,pl házi tészta nagyon szép sárga lesz tőle.Ha már beleszokik az ember akkor "ültethet" tyúkot,így a későbbi csirkebeszerzéssel sem lesz gond,és szerintem nincs jobb dolog annál,amikor az ember kiköltözik a zajos városból egy csendes kisfaluba és önellátó lesz:)érdemes kipróbálni:)

    VálaszTörlés
  10. Mi is gondolkodunk csirkék tartásában, sajnos nincs nagy helyünk. Egy 2 x 3m terület szerintetek elég lenne 3-4 csirkének? Igazából a tojás miatt tartanánk őket. Fából tudnánk ólat csinálni nekik, de azt nem lehet lemeszelni. Akkor hogy lehet fertőtleníteni? És milyen fajtát vegyünk, ami barátságos, rendesen tojik és nem túl érzékeny? Ötleteket, segítséget köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ági!
      Én most városban élek, de falun születtem és éltem 10 éves koromig. Mindig volt csirkénk, kacsánk és disznónk. Az ólakat, beleértve a fa részeket is Édesanyám meszelni szokta, ezt határozottan állíthatom. Akkoriban ez volt a fő fertőtlenítő módszer. Erre nagyon jól emlékszem, sőt az ólak még ma is megvannak, rajtuk a mész maradékával.
      Én is újra fogom kezdeni az állattartást. A fából készült ól esetleg nem tud olyan jó védelmet nyújtani a ragadozók és a téli hideg ellen, ezekre kell valami jó megoldást találni. Ebben nincs tapasztalatom, mert nekünk tégla ólunk volt.

      Törlés
  11. Nagy öröm nekem, hogy titeket is hozzászólásra késztetett ez a bejegyzés! :) Köszönöm a biztatást, a kritikás is.
    Ági, szerintem háromnak elég lenne ez a hely. A fát le lehet meszelni, itt a faluban mindenkinek fából van és le van meszelve, akár évente többször is. Nincs előtte kezelve (lazúr vagy ilyesmi) csak a mész. A fajtában sajnos nem tudok segíteni. Sok sikert neked (is)! :)
    Hajrá a csirkékkel! :) :) Éljen a friss tojást!! :D

    VálaszTörlés
  12. Szerintem a Rhode Island Red tyúkok nagyon jók. Meg lehet őket fogni, simogatni, tojnak rendesen (hetente 6-szor) és hosszú életűek.
    A mi tyúkólunk is fából van, de nincs meszelve. Miért kéne? Mifelénk senki sem meszeli.

    VálaszTörlés
  13. Nekünk most vannak kiscsirkéink. Egészen napos korukban vettünk 32 db-ot :)
    Nagyon aranyosak voltak akkor is és most is. Van kifutójuk is, meg rendesen csirkeól. Mikor még naposak voltak lámpáztuk őket és csipogtak a lámpa alatt. Most meg itt a meleg és már tolluk van teljesen kivannak. Bár elég sok köztük a kakas, tehát ők kerülnek majd először sorra, de tojók is vannak tehát tojás is lesz. :)
    Mióta az eszemet tudom nekünk mindig volt tyúkunk, viszont most kihagytunk két évet. De a tojás árak miatt ismét elkezdtük.

    VálaszTörlés
  14. Tavasszal vettem 50 kitojt tyúkot, nyár alatt az 50 tyúk napi szinten átlagosan 6 tojást tojt, tojótáppal keverve kapnak kukoricát, és mellé zöldet. Ha tud valaki válaszolni, arra a kérdésemre, hogy mikor fognak ismét tojni rendesen, azt megköszönném, mert nagyon gondolkodom rajta, ha ez sokáig így megy, akkor elkezdem levagdosni őket, mert havi szinten, megesznek kb 70 kg kukoricát, 30 kg tojótápot. A tojás mennyiség meg nem fedezi a költségeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos letojt tyúkot venni mindig lutri, mert nem tudni, mennyire erőltették a tojástermelésüket, és mennyi ideig tojtak. Lehet, hogy csak 1 évig, és szelídebb módon tartották őket, ők még fognak tojni 1 évig szépen, de ha már eleve több mint egy évesek voltak amikor elhoztad őket, vagy nagyon agresszíven tojatták őket, akkor már csak levesbe jók. Mi kezdő létünkre naposcsibéket neveltünk, és csak 1 pusztult el, igaz sok lett a kakas, de azt sem bántuk mert tele lett a fagyasztó. 11 tojóm van, az első tojós hónapban napi 2-3 tojás volt, ami 1 hónap után felment 8-10 db-ra most így novemberre, így eladni is tudok heti 40 db-ot 50 ft-os áron.

      Törlés
  15. Sziszi,
    A kitojt tyúk azt jelenti, hogy már nem tojik többet. Ne várd a tojáshozam növekedését, csak csökkenni fog. És ügyelj arra, hogy sokáig kell őket főzni, mert öregek.

    VálaszTörlés
  16. Én tavasszal vettem 5 db jércét, vörös tojó hibridet 1400-ért darabját. Nagyon szelídek és ahogy tojni kezdtek a nyáron, folyamatosan van naponta tőlük minimum 2 tojás, legtöbbször 4, de van mikor 5 is. Télen is rendületlenül tojnak. Vettem még 2 itáliai tyúkot is, akik már a hozzám kerülésükkor is tojtak minden áldott nap. Az ő tojásaik fehér héjúak, ezért tudom megkülönböztetni őket a tojó hibrid barna héjú tojásaitól. Ősszel viszont ezek levedlettek, és azóta egy darabot sem tojnak, pedig nagyon szépen kitollasodtak. Vettem még három itáliai jércét hozzájuk nyár végén, akik már szintén "megasszonyosodtak" azóta, de úgy látszik, az ő tojásaikra még várni kell a jobb idő beköszöntéig. Van egy gyönyörű itáliai kakas is közöttük. Ez a fajta azoknak lehet jó leginkább, akik a küllemre is szeretnének adni, mert nagyon szép baromfik és mikor tojnak, akkor viszont minden nap. Nem olyan szelídek ugyan, mint a vörösek, és ha nem akarjuk, hogy átrepülje a kerítéseket, akkor a szárnytollaikból is le kell vágni. Mi is az itthon megtalálható deszkákból, faanyagból készítettünk nekik ólat, a kutyakennel szomszédságában vannak egy másik 30-40 m2-es kennelben, de onnan is ki vannak engedve az udvarba. Viszont valóban rendesen szétkapirgálják a kertet és még rosszabb, hogy össze tojnak mindent - nem tojással! Így tovább kell mennünk a beruházással és tavasszal kerítenünk kell.

    VálaszTörlés
  17. Hát mi nekünk is vannak tyúkjaink amivel én foglalkozok legtöbbször de faterom is van 50 tyúk jércével együtt és naponta csak 19 db tojást tojnak az miért van? pedig fiatal tyúkok és ivar érettek a tojásrakáshoz!!!!!

    VálaszTörlés
  18. Kedves Alex! Az okokat megtalálni nagyon nehéz. Azt mondják, hogy napi 13 óra fényre van szükségük a tyúkoknak, lehetőleg természetes fényre, hogy a megfelelő tojáshozamot tudják produkálni. Talán a tavasz, a nyár meghozza a kívánt tojásmennyiséget!
    Sok sikert! Lili

    VálaszTörlés
  19. Köszi Szépen a választ de viszont már növekedett 50-60 tyúktól a napi tojáshozam mostmár napi 25-26 db tojás van de fiatal tyúkok úgyhogy remélem hogy tavasszal vagy nyáron napi legalább 40 db tojás lessz!!!!!!

    VálaszTörlés
  20. Üdvözletem!

    Tudja valaki,hogy milyen a jó kakas? Most kotlik és ül 1 tyúkom.15 tojással.De egy reggel rántottát készítettem 10 tojásból és egyikben sem láttam szemet.Az a gyanúm,hogy nem lesz kis csirke.lehet,hogy nem jó a kakas? Köszönöm a választ.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...