2011. június 19., vasárnap

Nem Ascott...

Bejegyzésem kicsit megkésett, de talán így, mint élménybeszámoló is érdekes lehet számotokra. Rádiháza, nekünk olyan mint Hevesnek Szilvásvárad. Nem azért mert itt is van Szalajka-völgy, hanem mert itt él egy ménes, mégpedig lassan 100 éve a Kabala ménes otthona ez a falu. Rádiháza Zala déli részén található, a Balatontól úgy ötven kilométerre és Zalaegerszegtől körülbelül harmincra. A majd száz év alatt igen nagy fejlődésen ment át a gazdaság, kezdetben hét kancával, mára 200 lóval működik. A mánes több tagja is rangos versenyeket nyert, foglalkoznak itt oktatással, tenyésztéssel, táborok szervezésével és szinte mindennel ami a lovazáshoz kapcsolódik (tereplovaglás, vadászlovaglás stb.). 
Múlt hétvégén mi is és még több ezer ember látogatott el az ország minden tájáról a Pünkösdi Díjugrató Versenyre. Itt nem voltak kalapok, nem lehetett fogadni, az angol kiránynő sem járt itt, mint Ascottban, de ennek ellenére jól éreztük magunkat. 
Igazi piknik hangulat uralkodott, családok és baráti társaságok nézték a versenyt, közben a gyerekekkel kézműveskedtek, nézelődtek a kézművesvásáron és elsősorban beszélgettek és finomakat ettek. Langallót és kolbászt, palacsintát és fagyit, halat és még sok- sok finomságot. Sok ismerőssel találkoztunk, jó volt látni őket újra, a lovazás hozott össze minket pár éve...
 A díjugratók között rangos versenynek számít a rádiházi.
 Tiszta boxokban laknak a lovak, akiket kedves, fiatal lovászok gondoznak egész évben. Minden lovat a nevén szólítottak.
A kedvencem a Tilda babás lány volt. 
Ha utad Rádiháza felé visz mindenképpen állj meg. Szívesen látnak, ha csak egy kis lósimogatásra vágysz akkor is, nem kell rögtön tereplovaglásra menned.
Szereted az ilyen jellegű programokat?

1 megjegyzés:

  1. Hát persze!
    Egész nap csak bámészkodnék a sok szép kirakott vásári portéka körül.Na és a bőség zavarában.....

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...