2012. május 7., hétfő

Nyári konyhák alacsony költségvetésből

Őszintén szólva a nyári konyha kifejezés önmagában véve, az én szótáramban egy elég pejoratív szó. Hogy miért? Mert amint már sokszor leírtam itt, Budapesten gyerekeskedtem, igaz a külvárosban, de ott nyári konyhája csak azoknak volt, akik a "nagy" házat féltették és a kisebb, zagyva melléképületben éltek, pléh kanállal ették a levest, miközben a több száz négyzetméteres- ma villának mondanák - házukban szépen elcsomagolva ezüst étkészlet pihent és várta a vidéki rokonakat, akiknek illett megmutatni, hogy mijük van.  Így alakult ki az én tudatomban, hogy a nyári konyha valami ciki dolog, amitől nem árt tartózkodni.
Aztán teltek az évek, magam is falusi lettem és rájöttem, hogy az igazi nyári konyhának igenis nagyon komoly szerepe van Na, nem azért mert a "tiszta házat" félteni kell, sőt! Hanem azért mert igenis jó egy "koszolós" konyha, ahol lehet befőzni, ahol lehet sok lecsót eltenni, úgy hogy közben az egész ház ne ússzon a paradicsomban és ne legyen még éjszaka is füllesztő meleg a sok befőzéstől és ne kényszerüljünk a tömény ételszagban aludni napokig a tikkasztó nyári  éjszakákon.
Így tehát rájöttem, hogy a nyári konyhának igenis van szerepe és nagyon hasznos tud lenni. Tehát sznobságomat félretéve bemutatok néhány kedves, viszonylag alacsony költségvetésű és megvalósítható darabot. Akár úgy is, hogy nincsen épületünk amit erre tudnánk beáldozni, mondjuk a férjünk szeretett garázsát.
Lehet nagyanyáink nem ilyet terveztek volna, de nyári főzőcskézésre, kisebb mennyiségű befőzésre talán megteszik.

 Pergola alatt kapott helyet a kerti konyha. Sok fehérrel, régi tárgyakkal, jópofa függönnyel és az elhagyhatatlan szőlővel tették hangulatossá.
 Raklapokra építettek egy "lóbeállót" és itt alakították ki a szabadtéri főzőcske helyszínét.
 A ház hátsó felén hozták létre a kemence körül ezt a divatos szürkében pompázó konyhát. A mosogató fix, de a másik pult kereket kapott, akár zsúrkocsiként is funkcionálhat.
Csekélyke alapterületen áll ez pöttöm konyha. Két raklap az alja, néhány tetőléc és egy tekercs nád kellett csak hozzá. Na, meg egy vállalkozó barkácsoló aki elkészítette. Mosogatásra a fém lavór szolgál és főzni a kétlapos rezsón lehet.

Forrás
 Ennek a kerti konyhának tulajdonosai már biztosra mentek és sokkal véglegesebb megoldást választottak, igazi sokkal magasabb költségvetéssel is. A drága fa konyhaajtókat megspórolták és kosarakkal helyettesítették.
Forrás
 A fa kerítés oldalán helyezték el a polcot ahol a színes műanyag kellékek sorakoznak. A kerekes mosogatóba a vizet hozni kell. Főzni pedig bográcson vagy nyárson lehet. Kíváncsi lennék, amikor nem használják az eszközöket vajon beviszik?
Forrás
És végül egy lehetőség azoknak, akiknek az anyagiak nem akadály. Professzionális konyhát építettek kültérre. Az ablak mögött talán a beltéri konyha található, így ha valami nem lenne kint, akkor kiadható. 


Melyik megoldás áll hozzád a legközelebb? Melyik kültéri konyhát tudod elképzelni magadnak?

4 megjegyzés:

  1. Mire eldöntöttem, hogy megírom, nekem van egy ilyen mini- falhoz épített konyhám- bár nem éppen ilyen mutatós-, és éppen azon gondolkodom, hogyan bombázzam fel, mert úgy érzem, nem tudom rendben tartani kellőképpen, akkor olvasom, hogy vajon beiszik-e a szerszámokat, amikor nem használják:)
    Hát igen: nehéz rendben, higiénikusan tartani, sok a munka vele, ezzel szemben mindenképpen jól jön a befőzések-eltevések idején, ami ugye elég hosszú ideig eltart.
    Üdv, és gratula a válogatásokhoz,
    VRJúlia

    VálaszTörlés
  2. Én is most építgetek egy kerti konyhát. Pont a szekrényajtókat próbálom kopottasra festeni, mert az asztalos legények nem egészen néztek normálisnak, hogy miért szeretném kopottra festeni.
    Benne is felmerült, hogy hogyan lesz bogármentes, de majd kitalálom. Most alig várom hogy használhassam.

    VálaszTörlés
  3. Igen, nekem is ez jutott eszembe, hogy egy ilyen kültéri konyhának azért nehézkes a tisztán tartása... Vagy mindig hozni vinni a cuccokat?
    De kétségkívül hasznos!
    Egyébként, ha lenne hol elhelyeznem, az első variációban otthon tudnám érezni magam.

    VálaszTörlés
  4. A nagymamámnál két nyári konyha van: az eredeti, ami a hosszú, tornácos ház egyik külön bejáratú helyisége, működő búboskemencével, de már átalakítva szobává.
    A másik a kinti, amit vagy 10 éve alakított ki az anyukám, a tornácos ház kiszélesedő végén található. Fedett, de nincsenek valódi falai. Most azt használják. Egész nyáron kint főznek, de csak a legszükségesebbeket tartják kint, amit mindig használnak, egyébként a benti konyhából hordanak ki mindent.
    Én is nagyon praktikusnak tartom a nyári konyhát és ha egyszer megépítjük az új házunkat, nagyon szeretném, ha az is lenne. Egy megújult nyári konyha. Ausztráliában :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...