2012. május 20., vasárnap

IKEA 2012 Vidéki stílus

Az ipari és az ultra modern színes- műanyagos stílus mellett az IKEA a klasszikus vidéki stílus elemeit is be-becsempészi a kínálatába, azok nagy örömére, akik a kilencvenes évek katalógusait érezték magukénak, amikor a natúr fenyőbútorok és csíkos, virágos textilek voltak a porondon. Abszolút klasszikusnak számító örök darabokat találhatunk a kiegészítők között.
A héten a budaörsi IKEA-ban jártam, amit be kell, hogy valljak számomra a budapesti társa mindig leköröz a berendezett lakások, enteriőrök színvonalával. A termékek természetesen azonosak, ahogy egész Európában, de a "kiállítás" különböző.
Country kiegészítőket és egy meglepetés bútort választottam ki mára.

 Ez a konyharuha igazi csodás ajándék, a hímzést nem állítom, hogy kézi, sőt! De nagyon szépen sikerült. Minden színben elfogadnám. A lapfüggöny egyszerűségét oldja a svéd népi motívum, ami magyar házakban sem lenne idegen. 
 A romantikus konyhák kötelező darabjai lesznek az új Evalill sorozat részei: konyharuha, edényfogó és kötény.
 Én holland mintának nevezem ezt a fehér alapon természeti képeket megjelenítő sorozatot. De többektől hallottam már, hogy ők angolnak aposztrofálják. A név mindegy is, örök darab. Fantasztikus ágyneműket láttam, amiket sajnos nem fényképeztem le, mert biztosra vettem, hogy fent lesznek a neten is. Tévedtem. Rózsás és csíkos, kockás- zöld, fehér. Igazán igényes, vidám összeállítások sikerültek, szerintem már a 2013-as kollekció részei. 
 A rózsás méteráru elgondolkodtató. Remek lehet díszpárnának, székeket behúzni vele, de teraszra is el tudom képzelni vagy függönynek. A csillár nagyon picike, de igazán díszes darab. 
 Csecsebecsék.  Fürdőbe, szépítkező asztalra kedves díszek lehetnek. A nagy kínálótál pedig konyhába. 
 Szeretem az üveg dolgokat, a kínálókat, talpas poharakat. Helyes ez a vidám virágos párna. 
És végül a meglepetés. Nem más, mint a Moheda kanapé, ami szerintem nagy űrt pótol a magyar bútorpiacon. Hogy miért? Foglalkoztam már több alkalommal a kanapékkal, mivel magam is kanapét kerestem. Én már közben boldog Ektorp tulajdonos vagyok, de megalkuvásra kényszerültem, mivel a sarok változat nem kapható kihúzható változatban. És erre válasz a Moheda, ami kinyitható, az ára elérhető- sőt nagyon jó, a színe gyönyörű csokoládébarna, ami remekül mutat türkizzel, naranccsal, de a rózsaszínnel- fehérrel is remek párost alkot. A Manstad kanapé szögletessége a múlté, az íves karfék a kényelmes párnék és ülőfelület mellé még egy ágyneműtartót is kapunk. Ugye, hogy milyen remek ez a kanapé?

Mi a kedvenced az összeállításból? Mit szeretnél kapni innen? 


3 megjegyzés:

  1. Tényleg jól néznek ki. Nem vagyok egy nagy IKEA rajongó és messze is van-egy évben jó, ha egyzser feljutok. De ezek tényleg jól néznek ki és abszolót beilleszthetőek az Én kis világomba... :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem mindegyik bejön. A kanapé? Hát, ha évekkel ezelőtt már lett volna, akkor most ez díszelegne a nappalinkban. A régi ikeá-somat pont most akarom kárpitoshoz vinni, hogy áthúzza... barnára. De ha árban sokat mond a mesters, akkor lehet, hogy inkább ezt választom! Köszi a remek összeállítást!

    VálaszTörlés
  3. Szia!egy kis kiegészítés az emmie családhoz:A 2103 as kollekció része,és francia mintákat használtak a tervezők.Ezeket a mind meg kellett vásárolni,a 17-18 századból valók:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...