2013. szeptember 23., hétfő

1.000.000 ember

Emlékszem talán másfél éve, amikor egyszer Via (alias UrbanEve) megjelentetett egy postot, hogy elérte az 1.000.000 azaz egymilliós látogatottságot, leesett az állam. És most, hogy rövidebb kihagyásokkal két és fél éve írom az Otthon Vidéken blogot, így én is büszkén, lelkesen, viccesen, nevetve elújságolhatom nektek, vagyis inkább elblogolhatom nektek, hogy az Otthon Vidéken oldal is elérte az 1.000.000 látogatottságot, sőt már jó pár tízezerrel meg is haladta a napokban. 
Hurrá, hurrá! Örülök neki, de bevallom, már a blogolás minden nap statisztikanézegetős részén túl vagyok. Néha, kb havi egyszer rámegyek és ennyi. Így épp most vettem észre, hogy elhagytuk az 1.000.000 főt, (1 018 766). 
Ami ennél sokkal fontosabb számomra azok a visszajelzések, a levelek, a megkeresések, az emberi kapcsolatok. 
Mert a blognak köszönhetően sokkal több emberrel kerültem valós, fizikai kapcsolatba, mint reméltem. 
Vannak, akiket amúgy is ismertem és még közelebb hozott a közös érdeklődés, a közös téma és vannak olyanok, akiket a blognak köszönhetek. 
Nagyon hálás vagyok, hogy igazi, teázós - kávézós barátnőket találtam általa! 
Nagyon örülök, amikor az itt látott ötleteket megvalósítjátok, amikor az írásaim, a képek elindítanak valamit. 

Köszönöm mindenkinek, aki olvas, aki alkalmanként vagy akár minden nap többször is benéz! Köszönöm, hogy olvastok, hogy írtok, hogy vagytok!

2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...