2012. november 11., vasárnap

Svéd mézeskalácsház

Asa és Haken svéd házaspár húsz éve vette meg ezt, a már akkor is százéves és igencsak rossz állapotban lévő házat. Bele mertek vágni a reménytelennek látszó vállalkozásba, hogy megpróbálják közel az eredetihez hasonló állapotúra varázsolni a villát. Sokat lendített a döntésen, hogy Haken profi asztalos és fel tudta mérni, hogy a házban rejlő rengetek asztalosmunkát ő maga el tudja-e végezni. Barátait ácsokat, kőműveseket kért kezdetben a felméréshez, majd a kivitelezéshez.
Közel húsz éve zajlott az első felújítás, amikor is másfél évig dolgoztak a házon, hogy beköltözhető legyen.
Törekedtek az eredeti állapot helyreállítására, de építettek egy új verandát is és egy új szobát, melynek a tetején a tetőteret is kibővítették.
A szobák patinás hangulatát az eredeti famennyezet nagyban meghatározza A ház festésének külső kékje is valami hasonló színű lehetett, mert öregek elmondására hagyatkozva kevertették ki a régi színt.  A tulajdonosok rajonganak a bolhapiacokért, aukciókért, képesek több száz kilométert is utazni, hogy részt vehessenek egy vásáron.

 A tágas nappaliban az asztal és a rakodóasztal is a tulajdonos munkája.
Az itt élő család.
  A házat egy nagy mézeskalácshoz szokták hasonlítani.A faragások eredetiek, restauráltak vagy teljesen azonosra pótoltak.
 Nem fukarkodtak a díszítéssel.
 Az antik Husqvarna tűzhely tökéletesen megfér az indukciós főzőlap mellett. Az egész házba a régi svéd Duros tapéta került.
 Ez a veranda, mely eredetileg nem tartozott a házhoz. Jó döntés volt, hogy megépítették.
 A konyhában a fűtést a fatüzelésű kályha szolgálja.
 Az asztal a tulajdonos munkája. Az egész házba fehérre pácolt hajópadlót választottak, mely melegséget sugároz.
Szülői háló. Ahol örökségek és szerzemények jól megférnek egymással. 

Hogy tetszik ez a ház? Milyennek találod?

Forrás

1 megjegyzés:

  1. :-)..igen, ez az ami elvarázsol amikor az ember belép egy ,,régi" svéd házikoban.. egyre többen vásárolnak régi és lerobbant ,,lakót" ahol aztán nincs határ a fantáziának.. természetesen határozott szinadoja az izlés és az életstilus is.. megfigyelésem, hogy a mai rohano világban ,egyre többen keresik a mult és a használt otthonos ,,hátteret " az otthonuknak.. egy rohanos nap után, meg nem is emlitve a 4-6 honapos örök sötét hideg honapokat.. az egyensulyt csakis egy kreativ és egyéni izlésnek megfelelö otthon egészitheti ki:-)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...