2016. november 19., szombat

Hidegben is divatosan

A téllel, akkor is, ha az valójában még ősz, az a legnagyobb baj, hogy hajlamosít a befordulásra, elszürkülésre.  (Még csak ősz van, mert a csillagászati télig több, mint egy hónapot kell várnunk, december 21.)
Szerintem még a fanatikus tél imádóknak sem kell magyarázni, hogy télen sok minden nehezebb. Nehezebben mozdulunk ki esténként a jó meleg lakásból, ennél fogva kevesebb vagyunk barátokkal, emberek között. Ami pedig tagadhatatlanul hat a lelki állapotunkra. Én, mint kisgyerekes anyuka szinte soha nem megyek játszótérre télen. Hogy miért? Mert hideg van és minden fagyott és vizes, és amúgy is, mire intézményből hazaérkezik az utca többi gyereke, addigra már SÖTÉT van!!! Sötétben meg mégsem megyünk játszóterezni, inkább megyünk a kultúrházba, na, de az egy másik poszt témája lehet.
Nehezebben öltözünk színesen, vidáman, részletgazdagon. Egyáltalán nehéz rávenni magunkat, hogy megint ne a megszokott farmer+pulcsi kombóhoz nyúljunk reggel a gardrób mustra során.
Mutatok néhány frappáns összeállítást, ami színt, életkedvet visznek a hideg téli hétköznapokba, vagy akár hétvégékbe. Néha egy jól megválasztott sál, bizsu vagy egy mutatós táska is feldobja az egész szürke szettet. 
Télen se legyünk unalmas szürke kisegerek! Igyekeztem olyan szetteket választani, amik kb minden alakon jól állnak. Lehet válogatni, a hétvégén pedig tessék legalább néhány szettet kitalálni a jövő hétre. Hogy a reggeli rohanásban ne a dolog könnyebbik végén fogd meg, hanem legyen kész terved, amit csak előkapsz és csinos vagy benne! 


Egy fehér blúzzal nem tudunk mellé lőni. A szőrös, pihe- puha mellény amellett, hogy divatos, meleg és igazi téli darab. Farmer és bokacsizma ilyen összeállításban munkába is vállalható. (Persze csak akkor ha nem vagy sebészfőorvos, mert akkor vedd fel inkább az uncsi zöld ruhát a műtőbe.)




Amikor nincs farkasordító hideg elég egy karcsúsított mellény is, kabát helyett. Elegáns, lovas szett. Nem csak lovasoknak!
Az idei tél kedvence az asztalterítőnagyságú sál. Főleg, ha kockás, akár egy romantikus kisvendéglő asztalneműje.


 Azért, mert nem az XS-s ruhák között keresgélsz az üzletek polcain, nem kell hogy unalmasan öltözz és semmiképpen ne viselj mindent takaró ruha- sátrakat.
 Szakadt farmer, kardigán, jó sál- táska négyessel nagyon mellélőni nem lehet.
 Imádom a púderszíneket, főleg ha hasonlóak egy szetten belül.

 Télen is kell egy kis pink vagy mályva.
 Télen se rettenjünk el a színes daraboktól! Jöhetnek a tunikák, egybe ruhák egy jól megválasztott leggings vagy pamutharisnya társaságában. Sál és csizma itt is kötelező darab.
 A szürke pulcsi egy jó kis alapdarab. Fekete helyett szerintem tökéletes választás. A mellény és a láncos táska is vagány.
Oversize kardigánok jöhetnek minden mennyiségben! Ez a fotó jól példázza, hogy ha valakinek ilyen gyönyörű a haja az mennyire öltöztet. Az óra, a karkötők, a napszemüveg is nagyon jól mutat együtt. A táskát nem is kell kiemelnem.

Te mivel teszed érdekessé a téli szetted? Mi az idei téli kedvenced?

2 megjegyzés:

  1. Nekem is ez a legnagyobb bajom a télben, a beszürkülés. Ami nekem még segít az a pörgős, nyári zenék. És persze sok sok élénk szín!:)

    VálaszTörlés
  2. Szia Niki! Igen, ahogy írod a pörgős, vidám zenék engem is mindig feldobnak, akár télen- akár nyáron. A színek jöhetnek ezerrel! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...