2014. január 3., péntek

8 nyomtatható naptár 2014-re

Hihetetlen, hogy megint eltelt egy év! Rohan az idő. Régen mindig mérges voltam az öregekre, ha ezt mondták, mert gyerekkén egyáltalán nem éreztem, hogy az idő rohanna. Annyi unalmas órát kellett végig hallgatni, csomószor unatkoztam, amikor vártam a barátnőimre, hogy átjöjjenek. Az idő hihetetlen lassan telt, amikor szombat délelőtt takarítottunk, én a fürdőt, tesóm a WC-t. :) 
Most mégis, hogy én is megöregedtem ??? (Jaj, ugye nem? ) úgy érzem, hogy felgyorsult az idő és tényleg rohannak a napok, hetek, hónapok és ahogy a jelen ábra is bizonyítja az évek is. 
Mindenkinek boldog, szeretetben, megértésben gazdag új évet kívánok! 
Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy megosztjátok velem a gondolataitokat, kérdéseiteket, véleményeteket!
2014-ben is tartsatok velem! 
Már most látom, hogy a január is nagyon sok feladatot tartogat számomra, munkát, de mindenképpen jövök és hozok sok- sok szépséget, érdekességet. Ahhoz, hogy jusson idő mindenre ideje tervezni, rendezgetni, gondolkodni jó előre. Ehhez nyújtok most segítséget nektek is, hogy ne ússzunk el a teendőkben, legalább a naptárba be tudjuk írni időben a feladatokat, programokat.
 Összegyűjtöttem a leghelyesebb ingyenesen nyomtatható naptárakat! Kíváncsi vagyok melyik a kedvencetek!


 


 Nyomtatható. Ha idén is a bagoly a favorit nálad, akkor ez a naptár tetszeni fog.
 Párizs szerelmeseinek. Itt nyomtatható.

Szebb a páva mint a tyúk. Igaz, én a tyúkocskákat is szeretem. :) Itt nyomtatható.
Akár egy magyar népmese is lehetne. Itt nyomtatható.
Itt nyomtatható.

Itt nyomtatható.

Melyiket nyomtatod ki? Tavaly az utolsó két hónapban én a hűtőre tettem hasonló naptárakat és nagyon szerettem. Nem sajnáltam firkálni sem rá. 

2 megjegyzés:

  1. Az idő valóban gyorsan szalad és ahogy írod is ezt éveink gyarapodásával talán még jobban érzékeljük! A naptárak nagyon tetszenek, ha lenne nyomtatóm akkor biztos a baglyosat nyomtatnám ki! BÚÉK!

    VálaszTörlés
  2. Kiválasztottalak egy játékra , a hosszú téli estéken van rá időnk….., kérlek néz be hozzám

    http://baratell.blogspot.hu/

    Hiányollak és a frappáns bejegyzéseidet, remélem minden oké nálad!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...