2013. április 27., szombat

Kirándulás Eszékre, Horvátországba!

Horvátországról a tengerpart, a fürdés, a napfény jut eszünkbe. Hamarosan az EU legfrissebb tagállama tartogat azonban meglepetéseket számunkra a három S-en túl (Sea, Sand, Sun). 
Eszék (Osijek a horvát neve) városába kalauzollak benneteket,  Horvátország negyedik legnépesebb városa (100 ezer fő körül) a magyar határtól 40 kilométerre található. A Dráva jobb partján épült város, ősi hagyományokra épült, már több ezer éve jelentős átkelőhely. 

I. István idején itt vezetett a várakat összekötő hadiút Eszéken. Ez az út volt az útvonala a szentföldi zarándokoknak és a keresztes hadaknak is. A Dráván épült hidak minden korban jelentős szerepet töltöttek be, tudható, hogy 1526-ban is felégette a II. Szulejmán szultán, de Zrínyi Miklós is felgyújtotta a hidat 1164-ben.

Eszék vára 1712-ben épült, ma egyike Horvátország legnagyobb erődítményeinek.
A trianoni békeszerződésig Verőce vármegye székhelye volt. 1991 és 1993 között több szerb ostromot állt ki, mely során mintegy 1000 ember esett el. A városon mára minimálisan látszanak a háború nyomai, de a húsz éve történtekre még a fiatal egyetemisták is emlékeznek, amiket gyerekfejjel éltek meg, sokáig nem lehet semmissé tenni a szívekben.
Idegenvezetőnk mesélte, hogy onnan lehet tudni melyik házat érte támadás, hogy mára teljesen új teteje van. Az óvárosban sétálva jelentős azon épületek száma, melyeknek kizárólag a teteje van felújítva.

Eszéken sétálva idős, (70+) brit turisták csapataival találkoztunk, nem tudom, hogy milyen ajánlatokkal csalogathatják a festői kisvárosba a szépkorúakat, de biztosan valami nagyon kecsegtetőt kínálnak számukra.
Bagyinszki Zoltán fényképe. További képek ITT láthatóak.. Forrás.
 A belvárosban járva kellemes mediterrán hangulat, macskaköves kis utcák fogadnak. Minden utcában kávézók, pékségek várnak, melyek kínálatát kár lenne kihagyni. A kelt és hájas tészták változatos ízvilágú kínálatából, a különböző ízesítésű burekeket mindenképpen ajánlom megkóstolni.





A várost megismerhetjük villamossal is, mert Szegedhez hasonlóan villamos csilingel az Eszéki utcákon is. Kerékpárral is nagyon sokan közlekednek a belvárosban, de kölcsönzési lehetőséget nem láttam sehol. A belvárost gyalogszerrel fedezhetjük fel leginkább, kicsi és nagyon könnyű tájékozódni a párhuzamos utcákon.

Ha Eszékre utazunk kötelező megnézni: 
Barokk várat, mely tökéletesen, felújított,  a vár területén  található a Szlavón Múzeum is, ahova érdemes benézni.
Eszéken található Horvátország legnagyobb állatkertje, ahol törekedtek az állatok számára eredeti élőhelyükhöz nagyon hasonló életkörülmények kialakítására, persze ne legyenek hiú ábrándjaink, ez egy állatkert.

Eszék megér egy kirándulást, a Szeged, Baja, Pécs távolságból akár fél napra is érdemes átlátogatni, de Budapestről egy Villány- Eszék kirándulással egybekötve lehet tökéletes a hétvége.


Kellemes pihenést, kirándulást kívánok! Jártál már Eszéken?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...